hirdetes

A káromkodós lottóhúzás legendája

Pi

Szokták mondani, hogy a lottó a bolondok adója. Kétségtelen tény, hogy sokkal kevesebbek nyernek rajta valami nagyot, mint amennyiben nem. Az is biztos –olyan 99,9 %-, hogy sok-sok évtized ilyen módú szerencsejáték után az ember negatív pénzügyi mérleggel fog kiszállni. 

Ki emlékszik erre a lottóhúzásra?

Magyarán az emberek többsége többet költött szelvényre, mint ami nyeremény formájában visszajött. Gondoljunk csak bele: ma már nem csak a lottó az egyetlen szerencsejáték forma, amelybe bele lehet vágni. Egy elképesztő és felejthetetlen történetig (legendáig) azonban a 90-es évek középig kell visszamennünk. 

A mára már legendássá váló lottóhúzás a magyar szerencsejáték történetének egyik legnagyobb momentuma. A gond azonban az, hogy maga a felvétel soha, semmilyen formában nem került elő. Azonban a legenda a mai napig él.

Ahogyan az a városi legendák esetében lenni szokott a történet egyre színesebb és sokrétűbb. Ma már azt is sokan keverik, hogy ötös- vagy hatos lottóhúzáson történt meg az eset. A végeredmény szempontjából azonban ez lényegtelen. Történt ugyanis- mint említettük, a legendák szerint-, hogy az egyik alkalommal a sorsolás közepette egy számhúzó résztvevő  kihúzott egy golyót, kinyitotta, ránézett, majd hangosan az alábbiakat mondta: Hatos… f…t (megfordította a golyót) kilences!

hirdetes
Az incidens ugyan élő adásban ment le, azonban felvétel ma már sajnos nem érhető el.

Azonban az biztos, hogy az eset után változtattak a lottóhúzás szabályain. Addig a számhúzó feladata a golyó kiemelése és a szám bemondása volt, azonban az eset után ez utóbbi részt már a műsorvezető vállalta magára.

Természetesen nagyon sok ember vallja, hogy ő vagy ismerőse élőben látta és hallotta az esetet-így (szinte) első kézből tud beszámolni az esetről. Azonban –ahogy az a népi legendákban lenni szokott- nagy eltérések tapasztalhatók egyes „elhanyagolható” részletkérdésekben. Valaki azt állítja, hogy a negyvenes években történt, mások pedig azt mondják, hogy az eset a rendszerváltás után történt.

hirdetes
De nincs egyezés abban sem, hogy hol történt az eset és ki volt az „elkövető”. A legtöbb legenda azonban arra felé „húz”, hogy az eset a rádióban hangzott el, egy kihelyezett helyszínen, Komlón még a 90-es évek elején, egy hatoslottó húzás alkalmával. Az „elkövető” pedig egy idős bányászbácsi volt.
Mint már korábban említettük az esetről nem maradt fen felvétel, így a legenda marad továbbra is szájhagyomány útján terjedő állapotban.


Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Bocskai viselet

Bocskai viselet: A Bocskai ruha a két világháború közötti időszakban kialakított társasági... Tovább

Románia

Románia Magyarország délkeleti szomszédja. Ott található Erdély, mely a magyarság határon... Tovább

Tovább a lexikonra
Retró
X
Kövess minket facebookon!