hirdetes

Lótuszok, tánc, jóga- különleges indiai programokkal várnak a szegedi egyetemi füvészkertben

VN

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga-, és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.

Szegedi egyetemi füvészkert lótusznapok

A hétvégén minden a lótusz körül forog

A botanikus kert látogatói megcsodálhatják a lótuszos tavat, amely a japán kertnek is része. A rendezvény névadó növénye, az indiai lótusz ilyenkor látható teljes pompájában. A látogatókat a lótuszos tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja. A tó szigetének teaháza pedig kellemes kitekintő és pihenőhelyet kínál e különleges látvány befogadásához.
   

Ilyen programokra érdemes számítani a lótusznapon

A programok szombaton és vasárnap is közös jógázással indulnak. A Lótusz túrán az érdeklődőknek szakemberek mutatják be Ázsia növényvilágát, a japán szigetek flórája pedig egy különálló séta keretében kap kitüntetett figyelmet. Idén újdonságaként - a Han You Alapítvány jóvoltából - Korea kultúrája és művészete is bemutatkozik a színpadon. Az érdeklődők megismerkedhetnek a tradicionális koreai zenével, tánccal és ruhaviselettel. A lótuszos tó partján pedig mindkét nap koreai teaszertartás részesei is lehetnek a vendégek.

hirdetes
   

Indiai kultúra a legjavából a lótusznapokon

Az indiai kultúra rajongóinak számos színpadi produkcióval kedveskednek: lesz mantrakoncert, fellép a Kirtan Jam, részesei lehetnek Lantos Zoltán virtuóz hegedűkoncertjének a Raga Fusionnak. Virágh Balázs előadásában pedig a Pakhawaj tradíció elevenedik meg a színpadon. A hétvége elmaradhatatlan részei a tradicionális templomi táncok Túri Virág és a Parvati tánccsoport, valamit a Kala Sangam tánccsoport előadásában.

Kínai és japán kultúrából sem lesz hiány a lótusznapokon    

A kínai kultúra iránt érdeklődőket a Konfuciusz Intézet standja fogadja, ahol megismerkedhetnek a kalligráfia alapfogásaival, a kínai teázással, ezek mellett tai chi, chi kung, mediball és kung fu bemutatókat is rendeznek.
   

A japán stílust a Taiko japándob együttes előadása és a do in bemutató hozza el a hétvégére. A Magyar Origami Kör jóvoltából a rózsakert origami kiállításnak ad otthont, a vállalkozó szelleműek pedig maguk is bekapcsolódhatnak a papírhajtogatás művészetébe.

hirdetes
   

A csodálatos lótuszokról

Az indiai lótuszok a botanikuskert büszkeségei, Közép-Európa legnagyobb állománya található az arborétum egyik tavában. Az állomány csaknem egyidős a botanikuskerttel, az első növények az alapítás után néhány esztendővel, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay-kastély tavából kerültek Szegedre. A legenda szerint Buddhának életet adó növényt őshazája Délkelet-Ázsia és Ausztrália, ahol szinte minden részét hasznosítják. A virágok a templomokat díszítik, a víz alatt az iszapban található szárakat rántva fogyasztják, a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Védőnői szolgálat

Védőnői szolgálat: Egész Európa által irigyelt magyar rendszer, mely szintén megérett arra,... Tovább

C-vitamin:

C-vitamin: Az aszkorbinsav más néven a C-vitamin. A név eredete: a- fosztóképző és... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek Kirándulás Programajánló Szórakozás Utazás