hirdetes

Egy holland üzletember vette meg a magyar falut

SZ.F.

Egy Nógrád megyei zsákfaluba szeretett bele Elroy Thümmler a holland üzletember, nevezetesen Bedepusztába. A szeretet odáig jutott, hogy szépen sorban megvette az összes házat. 

Egy komplett magyar falut vett meg

Fotó forrása

 

Elroy Thümmler korábban képregény kereskedő volt ellátogatott Magyarországra, egy kis idő után pedig beleszeretett a Nógrád megyei faluba, Bedepusztába. Az itt élő, legfőképpen roma származású családokkal megállapodott, és felvásárolta otthonaikat. Tulajdonképpen nem is megvette ezeket a házakat, hanem elcserélte, jobb házakat vett nekik, ők pedig el is költöztek. Az itt élők nagyon jól jártak, mivel volt olyan ház, ahol három család is élt, nekik három teljesen különálló házat vett. Ma már csak két magyar maradt a zsákfaluban, egyikük vadász, másikuk pedig méhész.

Bármennyire is hihetetlen adat, az utóbbi években több mint 10 000 holland költözhetett Magyarországra. Mi is jártunk a tulipánok vidékén, sokkal jobban tetszett Magyarország, szóval meg tudom érteni, hogy miért szeretnének inkább itt élni. A Mátrában ma már működik egy holland klub is, de a legtöbben Somogyban és Baranyában élnek. Nagyobb részük nyugdíjas, akik nagyon jó életszínvonalon tudnak élni ezekben a magyar falukban.

hirdetes

Fontos tudni, hogy azokban a falukban, ahol a hollandok házakat vette, egy házért nagyjából 10 millió forintot kérnek el, ami a magyar embernek sok, viszont a nyugat-európaiak simán kifizetik. A következő oldalon kicsit jobban megismerkedhetsz Elroy Thümmler faluvásárlásával! 

Egy komplett magyar falut vett meg

Fotó forrása

hirdetes

 

Elroy Thümmler sokáig Amszterdamban élt, és képregény kereskedéssel foglalkozott. Szerencséjét azzal csinálta meg, hogy még időben bekapcsolódott a Sziget produkciók külföldi marketingkampányaiba, tavaly például több mint 25 000 hollandot csábított el a Szigetre, és több mint 10 000-et a Balaton Sound-ra. Nem kevés pénzt keresett ezzel, nagyjából 2 millió eurót, vagyis 600 millió forintot. Ebből a pénzből pedig meg is vette gyorsan a komplett falut.

Terve az, hogy a beruházás után, ami elméletileg jövő nyáron befejeződik, kiadja az egész falut rendezvényekre, és kisebb zenei fesztiválok szervezésében is gondolkodik.

A házak között medence és bár, kemping, és hostel is fog épülni, de már most is hasznosítja a falut, ősszel érkezik az első céges ügyfél, a San Franciscó-i Wetransfer három napra, de már volt számos fesztivál afterparty kifejezetten hollandoknak.  

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Új építésű lakás Pest megye

Új építésű lakás Pest megyében Ha új építésű lakás Pest megyében az, amit... Tovább

Pünkösd

Pünkösd: A Katolikus Egyház egyik legnagyobb ünnepe. A pünkösd a húsvét utáni 7.... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Magyar Magyarország