hirdetes

A tél még egy ideig velünk marad? Lesz még hóesés, de 15 fok is!- Heti időjárás előrejelzés

VN

Telet mutat a naptárunk, és végre tél is volt- olyan igazi faggyal, hóeséssel. De vajon marad is ez a vártalannak tűnő, de egyébként kicsit sem váratlan vendég? Rossz hírünk van azonban azoknak, akik már nagy erőkkel a tavaszt várják, hiszen a tél még egy jó darabig velünk marad, bár némi napsütés és 10 fok körüli hőmérséklet is lehet! Ha szereted a hóesést, akkor pedig egyszerűen csak várnod kell, hogy megint mindent ellepjen a fehér csillogás, hiszen az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint bizony lesz még a héten is havazás. Lássuk mikor pontosan!

Heti időjárás előrejelzés január 2023

Hétfői időjárás előrejelzés

A vastagabb felhőzet az ország délnyugati harmadára-felére terjed ki, ettől északkelet felé haladva fátyolfelhőkre és egyre több szűrt napsütésre számíthatunk. A Dél-Dunántúl mellett az Alpokalja és napközben legkésőbb a Dél-Alföld térségében is elered az eső. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében olykor megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati, délnyugati megyékben 3, 7, másutt általában 8 és 13 fok között valószínű.

Keddi időjárás előrejelzés

Hazánk délnyugati felén folytatódik a borult idő több helyen esővel, de a nap második felében vékonyodik, szakadozik arrafelé a felhőzet. Másutt változóan fátyolfelhős idő valószínű, az északkeleti megyékben lehet a legtöbb napsütés. Az Északi-középhegység, Észak-Alföld egyes részein, valamint a nyugati megyékben megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Kora délutánra 3 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten valószínű az enyhébb idő.

hirdetes

Szerdai időjárás előrejelzés

Éjjel főleg az északnyugati és déli részeken köd, pára képződik, ezeken a területeken tartósan borult maradhat az idő. Másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. Hajnalban általában -5, +2, kora délután 1, 5 fokot mérhetünk.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Nagyrészt borult lesz az ég. Elszórtan valószínű gyenge havazás, hószállingózás. Éjjel pára-, ködfoltok képződhetnek. Az északnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában -4 és +1, a maximum 1 és 5 fok között várható.

hirdetes

Pénteki időjárás előrejelzés

Erősen felhős idő valószínű, a keleti részeken van esély napsütésre. Szórványosan valószínű havazás, hózápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban -4 és +1, kora délután általában 0 és +4 fok között alakul.

Szombati időjárás előrejelzés

Felhős időre van kilátás, továbbra is a keleti részeken van esély napos időszakokra. Helyenként előfordulhat hószállingózás. Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban általában -4, -2, kora délután 0, +3 fokot mérhetünk.

Vasárnapi időjárás előrejelzés

Erősen felhős idő várható és továbbra is helyenként fordulhat elő havazás, hószállingózás. A nyugatira, északnyugatira forduló szelet elsősorban az északnyugati részeken erős, esetleg viharos lökések kísérhetik. Hajnalban általában -6 és -3, míg kora délután 0 és +3 fok között alakul a hőmérséklet.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Európai Unió

Európai Unió: Az Európai Unió (jelenleg még) 28 tagállamból álló gazdasági és politikai... Tovább

A doroszlói viselet

A doroszlói viselet: nemzeti értékünknek számít a doroszlói viselet. A doroszlói népviselet... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Magyarország Programajánló Utazás