hirdetes

Csodálatos látnivalók a Mátrában

P.B.
Mátra látnivalóinak felfedezése

Sástó 

Pár kilométerre helyezkedik el Mátrafüredtől az ország legmagasabban fekvő természetes tava. Túrázhatunk a tanösvényeken, felmehetünk a kilátóba, és még csónakázhatunk is a tavon. Sástó közvetlen közelében találjuk az Oxygen Adrenalin Parkot, ahol szintén hasznosan eltölthetjük az időt. 

Parádsasvár 

Parádsasváron helyezkedik el a Károlyi-kastély, mely Ybl Miklós tervei alapján épült. Ma már szállodaként funkcionál. Nem is akármilyen szálloda, ugyanis különböző rendezvények lebonyolítására is alkalmas, például esküvőket is lehet tartani. Ezen kívül wellness részleg, sportolási lehetőség és saját étterem is van. 
A kastélytól pár perces sétával elérhető a Palóc piac, ahol egyedi termékekkel találkozhatunk, úgy, mint kézműves sörök, ajándéktárgyak, mézek, szappanok stb. 

hirdetes

Sirok

hirdetes

A Siroki-vár a Mátra legnagyobb várromja, amelyről először 1320-ban tettek feljegyzést. Eger előváraként tartották számon, így az ostrom után az ország egyik legjelentősebb vára volt. 1717-ben felrobbantották, azóta csak várromként emlegetik. Átesett több felújításon is. Állandó kiállítást tekinthetünk meg a török hódoltság idejéből származó tárgyakról. A hegy gyomrába vájt alagútrendszerben barangolhatunk zseblámpa segítségével. A várat csak nyitvatartási időben a belépőjegy megvásárlása után látogathatjuk. A kisgyerekekkel érkezőknek ajánlatos megvenni a tájházzal közös belépőt, mivel ott egy játszóház várja a kicsiket. A tájházat a régi idők használati tárgyaival rendezték be, a tornácos parasztház pedig műemléki védelem alatt áll.


Mindenképpen érdemes ellátogatni a Mátrába, hiszen az Északi-középhegység számtalan egyedülálló érdekességet rejt magában. A 24-es főút mentén a legtöbb nevezetes településen megállhatunk. Amennyiben az erdőben kirándulunk vegyük figyelembe, hogy sok helyen ki van helyezve a természetvédelmi terület tábla, ne szemeteljünk és óvjuk környezetünk szépségeit. A motorosok is kedvelik ezt a környéket a szerpentines utak miatt, melyeken végighaladva csodálatos kilátás tárul elénk. 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Vízilabda

Vízilabda: olimpiai sportág, melyet a magyar csapatok nagyon magas szinten űznek. A vízilabda... Tovább

Hungarikumok

Hungarikumok: azokat a dolgokat, tárgyakat, használati és élvezeti cikkeket szoktuk ezzel a... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld
X
Kövess minket facebookon!