hirdetes

Megérkezett Ferenc pápa – Sóval és kenyérrel várták őt a reptéren

ZH

Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, akit különleges fogadtatásban részesítettek a Liszt Ferenc-repülőtéren. A katolikus egyházfő repülőgépe délelőtt tíz óra előtt landolt.

ferenc pápa

Megérkezett Ferenc pápa Budapestre


A katolikus egyházfő repülőgépe a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren délelőtt tíz óra előtt landolt, ahol különleges fogadtatásban részesítették a háromnapos apostoli látogatására érkező Ferenc pápát. Landolás után a pilótafülkéből a repülőgép ablakába kihelyezték a magyar és a vatikáni zászlót is, valamint már a repülőn Michael Wallace Banach apostoli nuncius köszöntötte az egyházfőt, aki ezt követően lifttel hagyta el a repülőgépet.


Természetesen a magyar állam sem fogta vissza magát, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Ferenc pápát, a magyar egyház képviseletében pedig Erdő Péter bíboros, az esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Kocsis Fülöp érsek-metropolita várta, hogy magyar földön landoljon az egyházfő. A fogadtatási gárdában jelen volt még a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós és a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence is.


A pápai delegáció tagja mások mellett Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok vezetője.

hirdetes

A pápa látogatását bárki nyomon követheti, ugynais a Vatikáni média élőben közvetíti:

Így várták Ferenc pápa megérkezését Budapestre


Az ünnepélyes fogadtatás keretein belül száz gyermek is várta Ferenc pápát a repülőtéren, akik közül ketten magyar népviseletbe öltözve kenyeret és sót adtak át az egyház főnek, a szentatya pedig evett is az általuk kínált kenyérből.

A pápa a megérkezését lövetően először egy négyszemközti mintegy húszperces találkozón vett részt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel.

hirdetes

Ferenc pápa kiemelt figyelme a gyerekekre 

Látogatása során Ferenc pápa kiemelt figyelmet fordít majd a gyerekek, így szombat reggel egy magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonba, majd ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik majd. Útja itt még nem ér véget, a szintén a téren található Istenszülő oltalma-templomba vezetik át a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délutánra is megtelítettét Ferenc pápa naptárát, ugyanis először a Papp László Budapest Sportarénában találkozik fiatalokkal, este pedig egy magántalálkozó keretein belül fogadja a magyarországi jezsuita közösséget a stálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

Vasárnap sem fog tétlenkedni, délelőtt a Kossuth téri pápai szentmise után, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyházfő az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.

Pápai szentmise a Kossuth téren


A Kossuth téri pápai szentmisére közel 1500 diák érkezik a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteinek képviseletében, így középiskolások érkeznek majd a Kárpátaljáról, Partiumból, és Magyarország különböző tájegységeiről is.

Háromnapos magyarországi látogatásával Ferenc pápa az európai testvériség erősítését kívánja hangsúlyozni, valamint köszönetet mond a Magyar Katolikus Egyháznak, amiért lehetővé tette az Ukrajnából érkező több mint négymillió ember biztonságos áthaladását Magyarországon – jelentette ki Pietro Parolin szentszéki államtitkár nem sokkal Ferenc pápa Magyarországra indulása előtt.

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

II. Aranybulla:

II. Aranybulla: a másik legismertebb törvénygyűjteménye a magyar történelemnek. 1351-ben I.... Tovább

Panorámás ingatlan

Egy panorámás ingatlan valóban örök befektetés. A kilátás, amelyben a lakás... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Európa Hírek Magyarország