Milyen programok várnak október második hétvégéjén Budapesten?

hirdetes

Milyen programok várnak október második hétvégéjén Budapesten?

Puskás Rékka

A hétvégén már igazi őszi időre lehet számítani, de helyenként remélhetőleg a Nap is előbújik majd. Bár enyhén szelesnek ígérkezik a szombat, csapadék valószínűleg nem lesz. Vasárnap délutánig marad a néhol napos idő, utána egyre gyűlnek majd a felhők, és zivatarokra, valamint helyenként viharos szelekre kell számítani. Igazság szerint meg kell ragadni minden napsütéses órát, lássuk hát, milyen programok kínálkoznak a fővárosban!

Milyen programok várnak október 10-11. között Budapesten?

Nyitott Főzdék Napja

Október 10-én, szombaton a magyar kisüzemi sörfőzdék kinyitják kapuikat, és változatos programokkal és sörkóstolókkal, sőt, vásárlási lehetőségekkel is várják az érdeklődőket. Ebben az az igazán nagyszerű, hogy a söröket ott lehet megkóstolni, ahol azok épp elkészültek. Sörkedvelőknek szinte kötelező program!

Budapest Ritmo Piknik

5 éve kerül megrendezésre a Budapest Ritmo, ez a program pedig ennek a továbbgondolása a vírusra való tekintettel. Idén három helyszínen is szabadtéri koncertek várják a kíváncsiskodókat, a Millenáris Parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téri piac előtt. A koncertek ingyen látogathatóak, összesen mintegy 15 különböző zenekar lép majd fel.

35. SPAR Budapest Maraton Fesztivál

A SPAR Budapest Maraton az ország legnagyobb őszi futófesztiválja, melyet most hétvégén, október 10-11. között tartanak meg. Szombaton a rövidebb távokat preferálóknak nyílik lehetősége futni, míg vasárnap a 42 kilométeres maratont, vagy a 30 kilométeres Regnumot lehet különböző felállásokban (egyéni, páros, csapatos) teljesíteni. De csak szurkolni is érdemes eljönni, mivel színes programsorozat várja a helyszínen az érdeklődőket.

Játsszunk postást! 

A Postamúzeum új időszaki kiállításának online megnyitója lesz október 10-én, szombaton, délután négy órakor, online formában, a járványhelyzetre való tekintettel. Minden gyerek szeret postást játszani, most erre irányított keretek között, fejlesztő program keretében lesz lehetőség.

hirdetes
hirdetes

Legkisebbek mozija: Boxi, a kincs nyomában – Puskin Kuckó

A hétvégén a Puskin Kuckóban igazi kaland várja a kicsiket. Boxi és Kartomi elkapnak egy papírrepülőt, amelyben egy térképre bukkannak. Így aztán felkerekednek, hogy megkeressék a kincset, miközben mindenféle őrült kalandokba keverednek. Kövessétek ti is nyomon, merre jár a két barát!

Színes lombok kincskereső – Kertészkedés mesehősökkel

Szombaton (október 10-én) a budapesti Füvészkertben a kicsiknek lehetősége lesz együtt kertészkedni a kedvenc mesehőseikkel. A program célja, hogy közelebb hozza a gyerekeket és a természetet, játékok által okosítja a gyerekeket a növényekről és az élővilágról. A program szabadtéri, elvileg a nap is sütni fog, de ha mégis eleredne az eső, akkor is meg lesz tartva. A foglalkozás 1 órás és két részből áll: az első modulban keresgélő séta lesz a Füvészkertben miközben megismerik a növényeket, a második modulban pedig hazavihető növényt ültetnek és tanácsokat kapnak, hogyan tartsák életben. Mivel haza is visznek növényt, javasolt úgy készülni, hogy erre alkalmas szállítóeszköz, például kosár legyen bekészítve.

Családi Nap az Állatok Világnapja jegyében

Október 11-én, vasárnap ismét megrendezésre kerül a Családi Nap az Állatok Világnapjával egybekötve. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Lesz itt gyerekkoncert, állatos mesék, interaktív bábos-mesés tárlatvezetés Hettinger Ágnes kiállításán, tudományos workshop „Mélytengeri szörnyek” címmel. Ezeken felül lesz még meseelőadás, állatsimogató, lufihajtogatás kézműves foglalkozás, arcfestés, babasarok és változatos versenyjátékok apró nyereményekkel.

Lánynevelés, anyaság – online kerekasztal-beszélgetések

Október 10-11-én egyaránt, 18:00-tól egy online esemény keretein belül kerekasztal-beszélgetések lesznek. Az első napon olyan témák lesznek kivesézve, mint a lányok nevelésének dilemmái és az anyaságra való testi-lelki felkészülés, a felelős szexualitás, a biológiai óra törvényszerűségei és a gyermekvállalás időbeliségének eltolódásából fakadó problémák, illetve a párkapcsolatban a nemi szerepek felborulásából fakadó nehézségek. A második napon inkább a nők anyai szerepe lesz a központban. A rendezvény ingyenes, de érdemes regisztrálni, mert a regisztráltak között kisorsolnak 3 db profi családi fotózást.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Francia drazsé

Francia drazsé: az egyik legklasszikusabb magyar édességfajta. Maga a szó egyébként francia... Tovább

Radnóti Miklós

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője,... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Belföld Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország
X
Kövess minket facebookon!