hirdetes

Mire figyeljünk a nagy hőségben?

Rékka

Legtöbben szeretjük a nyarat, a meleget, vakációzunk vízpartokon és napozunk a medence partján. Azonban néhány dologra nem árt odafigyelni a kánikula során, ha rosszullét és fájdalmas tünetek nélkül szeretnéd kiélvezni a meleg évszakot. Lássuk, melyek ezek!

A nyári melegben is elővigyázatosnak kell lenni

Megfelelő hidratálás kívül-belül

Biztosan rengetegszer hallottad már, hogy nyáron különösen fontos a megfelelő hidratálás. Ez valóban így van, szervezetünknek ilyenkor fokozott mennyiségű folyadékra van szüksége. Alapvetően is sok embernél probléma, hogy nem iszik elegendőt a nap folyamán, de nyáron ez fokozottan igaz. A folyadékhiány pedig gyakran vezet rosszulléthez. A rendszeres fogyasztásra javasolt vízen, ásványvízen kívül jól hidratálnak a teák, a gyümölcslevek, az üdítőitalok és a levesek is, azonban ezek kalóriatartalmára ügyelnünk kell folyadékbevitelünk összeállításakor. Az alkoholos italok fogyasztása ugyanakkor kerülendő.

Nem csak inni, enni is érdemes a vizet, mivel egyes szilárd ételek víztartalma is jelentős. Többek között a dinnye, uborka, szőlő, barack, alma, körte, paradicsom fogyasztása egyaránt megkönnyíti, hogy elég folyadék kerüljön a szervezetünkbe. A legtöbb zöldség és gyümölcs 80-95 százalék víztartalmú, vagyis éppen annyira hatékonyak a hidratációban, mint a folyékony levesek. A nagy melegben nagyon jól esnek az olyan desszertek, mint a joghurt – 75-85 százalék víztartalommal – vagy a fagylaltok, jégkrémek, amelyek szintén legalább 60 százalék víztartalmúak. Utóbbiaknál azonban ne felejtsük el, hogy kalóriatartalmuk is jelentős!

hirdetes

Továbbá a megfelelő hidratálás magába foglalja a bőr megfelelő hidratálását is. A napsugarak, a tenger és medencevíz, a légkondi mind-mind szárítják a bőrt. Nyárra mindig könnyedebb állagú, vizes alapú krémeket válasszunk, melyek a bőr vízraktárait töltik fel és nem tömítik el a pórusokat! Ne csak az arcbőrünk hidratáltságáról gondoskodjunk!

hirdetes

A testápolás ugyanolyan fontos! Válasszunk könnyed krémeket, amelyek nem túl zsírosak és hamar felszívódnak a bőrben, valamint mélyen hidratálnak! Használjunk holt-tengeri ásványi anyagokat tartalmazó tusfürdőt és testápolót, hetente egyszer pedig dörzsöljük át a testünket olíva olajos-sós ápoló-radírozó keverékkel, amit otthon, mi magunk is össze tudunk állítani. Napozás előtt közvetlenül ne használjunk testápolót, csak naptejet. A napfürdőzés után viszont krémezzük be alaposan bőrünket a kedvenc testápolónkkal!

A cikk itt még nem ért véget, a következő oldalon további jótanácsokat olvashatsz!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Ljubljana

Ljubljana:1991. június 25. óta a Szlovén Köztársaság fővárosa, egyben az azonos nevű... Tovább

Szepesi György

Szepesi György: magyar rádiós sportkommentátor, „az Aranycsapat tizenkettedik... Tovább

Tovább a lexikonra
Magyar Magyarország Utazás