hirdetes

Neveletlen gyerek a szomszéd asztalnál – van megoldás?

Melinda Lantos

Kellemes, meghitt vacsorára készültünk a kedvesemmel, de másként alakult. A mellettünk lévő asztalnál két óvodáskorú hangoskodik, hisztizik. Nem azért mentünk étterembe, hogy hallgassuk a neveletlen gyerekeket. Mi a teendő? Mit várhatunk a rosszcsontok szüleitől és mit az étterem személyzetétől?

neveletlen gyermek

Mint tudjuk, rossz gyerek nincs. Következetlen, nem túl kreatív szülő van. Főleg az óvodáskorú gyerekeket, akik még hallgatnak a szülőkre és minden játékban benne vannak, igen egyszerű lekötni. A legrosszabb megoldás, amit sokszor hallunk étteremben a „maradj csendben!”, vagy a „rossz, vagy, nem tudsz viselkedni!?” kifejezések, melyektől anyaként falra tudunk mászni. Ennél ostobább dolgot nem is tehet egy szülő, mint azt hangoztatni - lehetőleg úgy, hogy mások is hallják, hiszen ő igazán megpróbálta jobb belátásra bírni a kicsit – hogy a gyerek rossz és nem tud viselkedni. Vajon ki nem tanította meg őt viselkedni? Tényleg azt várjuk egy ötévestől, hogy önállóan foglalja el magát, amíg az étel megérkezik?

 

Néhány igazán egyszerű megoldás, kedves szülőtársak

Ha előrelátóak vagyunk, akkor vihetünk magunkkal az étterembe színes ceruzát, mesekönyvet, kisebb csomag legót, vagy egy pakli kártyát (amivel játszani is lehet, de akár kártyavárat is építhetünk). Ha nem gondoltunk ilyesmire, akkor játszhatunk is, például a „mire gondoltam” játékot nagyon kedvelik az ovisok, vagy „repül a repül a…” is igen népszerű. Ezek persze csak példák, szinte végtelen az ilyen eszköz nélküli társasjátékok tárháza. Ha ez sem jött be, akkor végső esetben ott a szalvéta és a fogpiszkáló, melyekből hajtogathatunk, készíthetünk állatfigurákat és számtalan más dolgot – ezzel persze az asztalunk szép terítéke némi csorbát szenved, de még mindig jobb, mint ha az egész étterem minket kénytelen figyelni. A legvégső esetben, akár egy rövid sétára is kivihetjük a gyereket, mert a mozgás a friss levegő akár öt vagy tíz perc alatt is képes kissé levezetni az energiákat. Közben pedig beszélgethetünk a gyerekkel – elmondhatjuk neki, amit már régebben kellett volna, azt, hogy ő már nagylány/nagyfiú és igazából szépen is tud viselkedni, képes arra, hogy tekintettel legyen másokra. Ha ezt megteszi, akkor a közös vacsora után számíthat egy hatalmas adag fagylaltra vagy süteményre, sőt, holnap az óvodában, még az óvónéninek is elmondjuk majd, hogy milyen jól viselkedett. Ez a módszer garantáltan hatásos.

hirdetes

 

hirdetes

Mit tehet az étterem?

Az étterem számára sem jó, ha neveletlen hangoskodó gyerekekkel találják szembe magukat. Ezért ők is érdekeltek abban, hogy megoldást találjanak. 

 

Mit tehetünk mi, akiket zavar a gyerek?

Ha van nálunk bármi, amivel egy ötéves elvan egy ideig – például egy toll és papír (de a szalvétánk is megteszi) akkor nyugodtan menjünk oda az asztalhoz és kérjük meg a gyereket, hogy rajzoljon nekünk erdőt, tavat, halacskát és feltétlenül legyen a képen kiscica, kiskutya és három madárka is. Ezzel legalább fél órára lekötöttük a gyereket. Ha ehhez nincs kedvünk, akkor mondjuk el ugyanezt a pincérnek. A szülők is hálásak lesznek és talán picit el is gondolkodnak…

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Ilona-vízesés

Ilona-vízesés: Az Ilona-völgyi-vízesés Magyarország legnagyobb szintkülönbségű... Tovább

Mátra

A Mátra Magyarország legnagyobb hegye. Itt található az ország legmagasabb pontja a... Tovább

Tovább a lexikonra