hirdetes

Nyárzáró programok az ország legszebb helyein: kösd össze a kirándulást egy kis szórakozással!

VN

Leírni is fura ezt a szót: nyárzárás…hiszen még csak most lapoztuk át a naptárunkat napsütésre, igaz már kaptunk belőle azóta nem kis adagot, de akkor is, hogy hogy már közeleg a nyár vége? Ti sem értitek? Semmi baj, mert most ezekkel a szuper programokkal méltóképpen elbúcsúztathatjátok ezt a napsütötte nyarat, ráadásul nem is akárhol, hanem az ország legszebb helyein! Szóval ezek a programok augusztus vége felé lesznek, készüljetek!

Nyárzáró programok az ország legszebb helyein

Palkonya Hangja Minifesztivál

Ez a program egy kicsit kivétel, mert nem annyira augusztus vége felé lesz, sőt kimondottan még az első felében, egészen pontosan aug. 11-13 között kerül megrendezésre, de szerintünk olyannyira különleges, hogy egyszerűen nem tudtuk lehagyni a listáról, sőt rögtön az élére került. Helyszínül a csodálatos Villányi Borvidékünk szolgál, azon belül is a Haraszti Birtok és Camping. Ezen a 3 napos kis fesztiválón nagyon jó zenék lesznek, és remélhetőleg a finom borok sem maradnak ki.

A legendás Debreceni Virágkarnevál

Mi mással is lehetne zárni a nyarat, mint egy ilyen nagyszabású világszenzációnak is szolgáló műsorparádéval, no meg sok-sok ezer csodaszép virággal, és azokból készült viráginstallációkkal? A Debreceni Virágkarnevál egy igazi legendás nyárzárónak is kiváló program, aminek megrendezésére idén is Szent István Napja környékén kerül sor, a pontos dátum: augusztus 15-21. 1200 hazai táncos, 400 külföldi karneváli felvonuló és körülbelül 500 000 élővirág érkezik a karneválra, amit már 1966-óta szerveznek. Ugye, micsoda hagyomány, micsoda legendás esemény, amin idén neked is ott a helyed? nemcsak hazai mutatványosok lesznek, hanem külföldi tehetségek is meg-megmutatkoznak, a jókedv, kacagás garantált kicsiknek és nagyoknak is. Miközben anya hüledezik a csodás virágalkotásokon a gyerkőc részt vehet a jó kis gyerekprogramokon, apának pedig az old timer showt ajánljuk. De lesznek izgi kiállítások, élőzenés koncertek, és kertmozi is, amit együtt tud élvezni a család apraja, nagyja. Malek Andrea, Fenyő Miklós, és a Night Ride is szolgáltat talpalávalót. Minden fontos infó a hivatalos oldalon ITT.  

hirdetes

hirdetes

Lesz még bnéptáncfesztivál, természetesen táncházzal, amin akár részt is lehet venni, na meg olyan szuper események a Dunakanyarban, hogy el sem fogod hinni! Lapozz, és mutatjuk a részleteket!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Panorámás ingatlan

Egy panorámás ingatlan valóban örök befektetés. A kilátás, amelyben a lakás... Tovább

Békésy György

Békésy György: 14 magyar Nobel díjasunk egyike. 1961-ben kapta meg a fiziológiai elismerést.... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek Ételek Hírek Kirándulás Magyarország Magyarság Programajánló Szórakozás Utazás
X
Kövess minket facebookon!