hirdetes

Még nem kötelező, de Olaszországban buszra is csak oltva lehet szállni, bírság is járhat, annak, aki nincs beoltva

VN

A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak.

Olaszország szinte kötelező oltás

Nem szabad kinyitniai az iskoláknak a koronavírus miatt?

 A kormány nem halasztotta el az iskolák újranyitását, ami mintegy nyolcmillió diák visszatérését jelenti a padokba. Mario Draghi miniszterelnök nem engedett az iskolaigazgatók és gyerekorvosok egy része felhívásának, akik a jelenléti oktatás újraindításának országos felfüggesztését kérték az ünnepek alatt ugrásszerűen megnövekedett esetszámok hatásától tartva. Campania tartomány önállóan döntött, és január végéig kötelezővé tette a távoktatást. Veneto régió kormányzója, Luca Zaia úgy nyilatkozott, az iskolák újranyitásával "nehéz lesz fenntartani az egészségügyi rendszer működését".  A La Repubblica című napilap adatai is azt mutatják, hogy hétfő reggel a majdnem nyolcezer önkormányzatból több mint ezerben nem nyitottak újra az iskolák a megnövekedett esetszámok miatt.
   

A tanárok számára az emlékeztető oltás is kötelező

A Corriere della Sera című újság felmérései szerint a több mint egymillió, oktatásban dolgozó tíz százaléka maradt otthon az első nap, mivel beteg vagy nincsen beoltva, utóbbi esetén fizetés nélküli szabadságot vettek ki. A pedagógusok 95 százaléka legalább egy adag oltást vett már fel, de számukra december közepétől már az emlékeztető oltás is kötelező. A 12 és 19 év közötti diákok 75 százaléka oltott, akik előtt január 8-tól megnyitották az emlékeztető oltás felvételének lehetőségét is. A Gimbe kutatóközpont adatai szerint a december közepétől oltható 5 és 11 év közötti korosztályban továbbra is 3 millió feletti az oltás nélküli gyerekek száma, alig 13 százalékuk kapott eddig vakcinát.

hirdetes
   

A gyerekeket szigorúan tesztelik

A legújabb előírások szerint ha egy diák pozitív tesztet produkál az osztályban, az általános iskola első öt évfolyamában az egész osztályt tesztelik az első és az ötödik nap, a felsőbb tagozatokban az osztálynak FFP2 maszkot kell viselnie. Két pozitív esetén az általános iskola alsó tagozatában az egész osztály távoktatásra áll át tíz napig, a felsőbb tagozatokban csak az oltás nélkülieket teszik távoktatásba. Három pozitív esetén, évfolyamtól függetlenül, az egész osztályt távoktatásra állítják át tíz napig.
   

Sok helyen, például a tömegközlekedési eszközökön is kötelező az oltási igazolás

Január 10-től szigorúbb lett az oltási kötelezettség: kizárólag legalább egy adag vakcina felvétele igazolásával lehet a városi és hosszabb távú tömegközlekedési eszközöket használni. A negatív teszt már nem elegendő. Oltottság kell a polgári és egyházi ünnepségeken való részvételhez, mint például születésnapok vagy keresztelők, a szállodákba, vásárokba, kongresszusi központokba, edzőtermekbe, uszodákba, kulturális központokba való belépéshez, valamint a sílifteken is. Hétfőtől kötelezőnek számít az oltás a vendéglátóhelyek szabadtéri terein, valamint a bárokban a pultnál állva történő fogyasztáshoz. A vendégeket egyenként kell ellenőrizni, máskülönben a bárost is megbírságolhatják egészen 1500 euróig minden oltás nélküli vendég után.  
   

Az 50 v felettieknek kötelező a koronavírus elleni oltás

hirdetes

Az 50 év felettiek számára kötelező lett az oltás felvétele, ami az olaszokra, az Európai Unióból és azon kívülről érkezőkre egyaránt vonatkozik. A korosztálynak február elsejéig van ideje az első adag pótlására, akinek már van egy oltása, fel kell vennie a másodikat, két oltás után pedig az emlékeztetőt. Ellenkező esetben 100 eurós bírságot szabhatnak ki rájuk, amit az adóhivatal szed be. Február elsejétől az üzletekbe való belépéshez negatív tesz vagy oltási igazolás kell, kivételt az élelmiszerüzletek és az alapvető cikkeket árusító boltok jelentenek. Február közepétől a oltási kötelezettséget az összes munkahelyre kiterjesztik az 50 év felettiek számára az állami és a magán szférában egyaránt.
   

A koronavírus Olaszországban

A kormánypalota bejelentése szerint Mario Draghi miniszterelnök hétfőn újabb sajtótájékoztatót tart a rendelkezések járványellenes intézkedések átláthatóbbá tételére. Az olaszok Draghi bejelentéseit eredetileg a január 5-i kormányülést követően várták, de akkor a sajtótájékoztató elmaradt a kormánypártok éjszakába nyúló vitái miatt. Január 31-ig kötelező a szabadtéri maszkviselés is.Vasárnap majdnem egy millió teszten közel 156 ezer új beteget szűrtek, és 156 beteg halt meg. Kórházban több mint 15 ezer beteg van, mintegy 1600-an intenzíven. Megközelítette a kétmilliót az aktív betegek száma. 2020 februárja óta több mint 7,4 millióan betegedtek meg, a halottak száma megközelítette a 140 ezret.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Pest megye

Magyarország 19 megyéjének egyike, mely az ország közepén található. Benne található... Tovább

Vizsolyi Biblia

Vizsolyi Biblia: A Károlyi-biblia avagy vizsolyi biblia a legrégibb fennmaradt teljes, magyar... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Külföld