hirdetes

Olvasd el, hogy mi a véleménye Balatoni Józsefnek a jelenleg helyzetről, mint tanár!

Bettina

Balatoni József ismert történelem tanár, író és sok diák kedvenc történelem tanára. Renegetegen osztják a véleményét az oktatásról, legfőképpen diákok, és rengeteg pedagógus vehetne róla példát, hogy miképpen is kéne az oktatást csinálni, milyen módszerrel lehet elérni azt, hogy a diákok szeressék a tanárt és azt a tantárgyat amit tanít. Balatoni József véleményét osztjuk meg arról, hogyan vélekedik a jelenlegi oktatási rendszerről, miért lettek a tanárok a társadalom ellenségei. 

Balatoni József írása

Szünetek

A „klasszikus” érv, a visszatérő gyűlölet forrása: hisz mi „télen, nyáron, de még ősszel és tavasszal is szabadságon vagyunk”.

Kár is lenne ezredszerre elmagyaráznom, hogy a gyerekek szünete nem jelenti automatikusan azt, hogy nekünk is ugyanannyi szünetünk van.

Mi adminisztrálunk, ügyelünk (amikor gyerekekre vigyázunk, hisz van olyan szülő, aki nem tudja megoldani a gyermeke elhelyezését, ezért a diák minden hétköznapot az iskolában tölt a szünet alatt is), napközis tábort tartunk, és az utóbbi pár évben festünk, pakolunk, csiszolunk, fúrunk, faragunk is. Meg még a jó ég tudja, mit nem csinál már egy pedagógus azért, hogy a tanév lezáródjon, majd rendben elkezdődjön.

Amúgy nem tudom, az feltűnt-e a kommentelőknek, hogy a bíróságokon meg színházakban is van nyári szünet. Ezek miatt – szerencsére – senki sem háborog, őket vajon miért nem utálja senki ezért?


Politikai kommunikáció

Igen, a politika is vastagon tehet erről. Mert bármi van, a tanárokat illik „rinyálós, semmirekellő bandának” beállítani. Túlságosan is átveszi ezt a leegyszerűsített véleményt a többség, a politikusok szavai visszaköszönnek a kommentelők „saját” szavaiban. Évekig a „megemelt fizetésünk” volt minden tanári felvetésre a kormányzat válasza. Valóban emeltek, és valóban összesen száz százalékot, csak nem úgy, nem akkor – és legfőképp nem annyit, ahogy ezt ígérték.

hirdetes

A tanárok bármit is mondtak, valahogy mindig belecsempészték a béremelést, erre építették a kommunikációt.

Most már nem lehet ezt elővenni, hiszen itt az új „sláger”: az oltás. Kértük, megkaptuk, maradhatunk csendben. Most ez megy.

hirdetes

Sőt, legyünk tekintettel más, oltás nélkül is dolgozó emberre. Mintha mi március elejéig nem oltás nélkül dolgoztunk volna, meg amúgy az online oktatásban sem dolgoznánk ki a belünket…

Eszközzé váltunk, és belső ellenséggé lettünk

Arra ügyesen rájöttek, hogy most a tanárokkal lehet hergelni a többséget. Hiszen mindenki érzi a bőrén a digitális oktatás nehézségeit, amiről sok esetben nem a tanárok tehetnek.

Ha mindent elmondanánk, ami a háttérben zajlik, amit belülről megélünk, akkor tutira azt gondolná mindenki, hogy hazudunk. Pedig a valóság megdöbbentően fájó és szürreális. Esküszöm, amikor már nem árthatok vele másoknak, akkor megírom ezeket. Tényleg.

A média is hergel

Hogy tudatosan vagy tudattalanul, ez már egy másik kérdés. Többen úgy teszik ez, hogy valójában jót akarnak. De ezzel is hergelik az embereket. Elég csak végignézni a szalagcímeken az elmúlt pár hétben. Hát, én is ki lennék akadva magamra. (Például, ha egy cikk megjelenik velem vagy rólam, akkor a szöveget – ha az újság korrekt – elküldik jóváhagyásra. De a címet nem…) A hangzatos címmel jobban el lehet adni a szöveget, hogy „a tanárok ezt meg azt akarják”. Holott lehet, hogy a szakszervezet mondja ezt – néhány száz tanár megkérdezése után. Mondom ezt egy olyan országban, ahol két pedagógus szakszervezet meg egy Nemzeti Pedagóguskar van, akik sokszor egymással sem értenek egyet, sőt ellentétes dolgokat kérnek, mondanak.

De ez az olvasót – és ami a nagyobbik baj, hogy sokszor a szerzőt magát – nem érdekli, mert ő csak azt látja, hogy „a tanárok egyik nap emiatt hisztiznek, a másik nap meg az ellenkezője miatt”.

Holott lehet, hogy két eltérő politikai színezetű oldalt, vagy éppen két, teljesen más állásponton lévő csoport mondatát emelik ki címként. Igen, óriási a média felelőssége ebben. Próbáltam számolni, hogy egy adott időszakban hány pozitív és hány negatív című cikk jelenik meg iskolai témában, de 1:23-nál feladtam a reményt – és a számolást is.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Etyek–Budai borvidék

Etyek–Budai borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike. Az Etyek–Budai borvidék... Tovább

Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum: országos múzeum Budapest IX. kerületében, az Üllői út 33-37. szám... Tovább

Tovább a lexikonra