hirdetes

A tűzben született Omnia kávé- avagy így robbant ki anno a kávéháború

VN, ZH
Az omnia története és a kávéháború

A kávéháború tovább élesedett

Az ÉVCSV-nek tényleg nagyon jó, előre eltervezett stratégiája volt, köszönhetően ennek, már az 1968-as őszén megnyitotta első Omnia kávézóját a Budapesti Nemzetközi Vásáron a Városligetben, ahol 10 és 11 között ingyen, és ezen kívül is igen nyomott áron kínálták az feketetét, ráadásul még mintát is osztogattak. A minta pedig igen hasznosnak bizonyult, ugyanis ekkortájt kezdtek el terjedni a kotyogósok, ennél tökéletesebb ajándékot elképzelni sem tudtak volna a hátiasszonyok. Érkezett is a válasz azon nyomban, vagy ha úgy tetszik ellentámadás. Az Édesipar 11 kávéházban tette elérhetővé az Amigóból készült feketét, köztük a Belvárosi Kávéházban, ráadásul uzsonnaidőben ingyen mérték a frissítő italt, valamint még év vége előtt Amigo kávébárt nyitottak a belvárosban, összefogva a vendéglátóiparral. Mi lett az eredmény, ki nyerte meg a csatát?

hirdetes

Az ár legalább olyan erős fegyver, mint amilyen erős egy jó fekete

A hiba ott lehetett, hogy az Amigo mintegy 20 százalékkal drágábban került fel a boltok polcaira, azt pedig mindenki tudja, hogy amagyar háztartások jelentős része kifejezetten ár érzékeny. Ennek köszönhetően 1968 végére, pár hónappal a megjelenése után az Omnia már a piac egyharmadát tudhatta a magáénak, ez pedig elképesztő szám, hiszen még csak éppen ekkor indultak el! A háborúnak itt nem lett vége persze. Az Édesipar tanulva ebből piacra dobott egy olcsóbb kávét is, azonban ez sem aratott elsöprő sikereket, hiszen rögtön érkezett is a visszacsapás az Omnia részéről. Az Édesipar így megelégelte az Omnia vásári sikereit, és ők is kávézókat nyitottak a látogatóknak.

hirdetes

A kávéháború vége

Mire az Édesipar kávézókat nyitott, addigra a piac már vett egy hatalmas fordulatot, és nem a kávézóba járók voltak a legnagyobb piac, hanem azok a háziasszonyok, akik otthon a kotyogós segítségével főzték a kávét. Ennek megfelelően előbb kartonból, majd fémből készült dobozban is piacra dobták az Omniát, és ennek elég nagy sikere lett. Az Amigo még sokáig a piacon maradt a háborúnak csak 1975-ben lett vége. Az Omnia ugyanis ebben az évben lett a legnagyobb mennyiségben eladott kávé Magyarországon, ha bár a rendszerváltással márkák sokasága tűnt el itthon, az Omnia nem, ugyanis a Douwe Egberts Zrt.-hez került, és a mai napig megtallható a polcokon. 

Forrás: Kép: Fortepan / Bauer Sándor

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A farsang története

A farsang története: A tavaszi ünnepkör tevékeny része. A farsang a vígság azon időszakát... Tovább

Eszterházy torta

Eszterházy torta: az egyik legklasszikusabb magyar édességfajta. Az Esterházy-torta a magyar... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia Magyar Magyar történelem Magyarország Retró Szórakozás
X
Kövess minket facebookon!