Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Szerintem mindenki ismeri ezt a kis kedves mesét, remélem, hogy sokan kellemes emlékeket őriznek róla, én bevallom őszintén, még mindig emlékszek arra a pillanatra, amikor elsírtam magam rajta.

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

 

Fazekas Anna csodálatosan szép verses meséjére biztosan sokan emlékeznek. Ki ne ismerné a törött lábú kis őzike és az aranyszívű anyóka történetét? A természet és az ember meghitt, gyönyörű kapcsolatáról szól, a feltétel nélküli gondoskodásról és a másik teljes mértékű elfogadásáról. Ez a mese nem csak régen, még ma is hatalmas tanulsággal bír, mindenkinek tanít valamit.

 

A most következő cikkben megmutatom nektek az eredeti verses mesét, és az eredeti diafilmet, remélem, hogy mindenkinek nagy-nagy örömet fogok ezzel okozni! Biztos vagyok benne, hogy a legkisebbeknek és a legnagyobbaknak egyaránt, lapozz a következő oldalra a diákért! 

 

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

 

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.

 

Őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.

 

Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbe veszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.

 

Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.

 

Cili cica, Bodri kutya
mellé búvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.

 

Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őzbálba,
vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzá való kedve.

 

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

 

Barna szeme bús-szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.

 

Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
„Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza, gida pajtás!”

 

Könnybe lábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,

hirdetes
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!

 

Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fű, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őztestvérkét hazavárja.

 

Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.

 

Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő,
harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.

 

Öreg néne megsiratja,
vissza – dehogy – mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.

 

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

 

Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni,
és integet, amíg látja:
„Élj boldogul, őzgidácska!”

 

Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kisgidája visszanéz-e.

 

Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám,
fenn terem a mohos sziklán.

 

De a tetőn, hegygerincen
megfordul, hogy búcsút intsen:
„Ég áldjon, rét, kicsi csalit” –
s mint a szél, eliramodik.

 

Nyár elröppen, levél sárgul,
lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.

 

Újra kihajt fű, fa, virág,
nem felejti a kisgidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.

 

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

 

Kitekint az ablakrésen:
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.

 

Ölelésre lendül karja:
kis gidácska meg az anyja
álldogál ott; beereszti,
szíve dobban, megismeri:

 

őzmama lett a kisgida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,

 

hogy szemével kérve kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,

hirdetes
ne szepegjen fiacskája.

 

S köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.

 

Meg is gyógyul egykettőre,
felbiceg a dombtetőre,
s mire tölgyről lehull a makk,
a kicsi bak hazaballag.

 

Mátraalji falu széle,
kapuban ül öreg néne,
nincs egyedül, mért is volna?
Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

 

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

 

Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.

 

Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét, és azóta
így nevezik: Őzanyóka.

 

Piros pipacs, szegfű, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban
szivárványszín száz csokor van.

 

Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.

 

Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is Őzanyóka.

 

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék
mese őrzi aranyszívét.

 

Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre;
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle!

 

Öreg néne őzikéje – Fazekas Anna verses meséje

 

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
406 560
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
2 094 586
Közösség
hirdetes

Szótár

A matyó népművészet

A matyó népművészet: hungarikumnak számít. A matyó népművészet a 19. Század végén... Tovább

Sárospataki tengerszem

Sárospataki tengerszem: elképesztően ritka ezen a vidéken a tengerszem, azonban Sárospataktól... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 226

Átlagos értékelés: 5.0

Érdekességek Magyar Magyarország Magyarság Retró