hirdetes

Augusztus 20. - A Napraforgó lett Magyarország tortája 2021-ben

VN

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották - jelentették be kedden Budapesten.

A Napraforgó lett Magyarország tortája 2021-ben

Napraforgó Magyarország tortája 2021-ben

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el, amelynek főbb alkotóelemei a pirított napraforgómag, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé.
   

Idén az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. Az erős mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes - közölte Selmeczi László.
   

Magyarország cukormentes tortája 2021

Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt. Mint Nándori László zsűrielnök elmondta, az idei döntő nagyon szoros volt, a győztes végül a Beszterce rózsája lett. A hozzáadott cukor nélkül készült tortában a sárgabaracké a főszerep, a gyümölcs több rétegben is megjelenik, és ízében jól harmonizál a dióval és az étcsokoládéval.

hirdetes
   

Osztottak különdíjakat is az Ország tortája versenyen

A megmérettetésen - amelyet tizedik alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai támogatásával - a leginnovatívabb recept különdíját a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerték a Szeszélyes dió nevű tortával, míg a legjobb, gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért járó különdíjat Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájáért.

hirdetes
   

Augusztus 20-tól lehet megkóstolni azoOrszág tortáit

A győztes tortákat augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában meg lehet majd kóstolni.Az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón a Szent István-napi kenyeret is bemutatták. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta: a kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret - a két kategóriában 7-7 kenyeret - bírált el a szakmai zsűri.
   

Kenyerek is versenyeztek

Ennek eredményeként az idei Szent István-napi kenyér a Solymár gyöngye lett, amely a solymári Hel Pékségben készült. A pékség tulajdonosa Szász Krisztián, a Solymár gyöngyét Varró Zsolt elképzelése alapján készítették. A solymári Hel Pékség tavaly a leginnovatívabb kenyér kategóriában lett győztes - jegyezte meg. Idén az év innovatív kenyerének a Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyerét választották - tette hozzá Septe József. A kenyérverseny nyertes kenyereit a Magyar Ízek Utcájában lehet először megkóstolni augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárban.

Forrás: Kép: MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Pumi

Pumi: a 9 tradícionális magyar kutyafajta egyike. A pumi ma már a puli mellett az egyik... Tovább

A 100 tagú cigányzenekar

A 100 tagú cigányzenekar művészi és hagyományőrző teljesítménye: teljesítményük... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Gasztronómia Hírek Magyarország Magyarság Programajánló Szórakozás