Ősi magyar halottkultusz és temetőkultúra

Milyen temetőtípusokat tudunk megkülönböztetni hazánkban?

Megkülönböztethetünk felekezeti-, nemzetiségi temetőket, katasztrófatemetőket (pl.: kolerajárvány áldozatai, háborúk hősi halottai). Szerencsétlenség, gyilkosság alkalmával esetenként a település határában, illetve a tett színhelyén temették el a halottat; az ő sírjaikat már nem jelöli fennmaradt sírjel. Velük ellentétben fennmaradtak a halva születettek útszéli keresztjei, például a Mezőkövesd határában található bábák keresztje.

Milyen hiedelmek, babonák jelennek meg a magyar temetőkben?

A temetőkerítések, temetőárkok, élősövény gátak hivatottak elkülöníteni a temetőt a település többi részétől; ezek, illetve a kapuk fontos szokások, hiedelemcselekvések színterei lehetnek. Például Pányokon a szemmel vert (megátkozott) gyermek gyógyulását remélik attól, hogy összetépett ingecskéjét a temetőt kerítő vadrózsasövényre vetik. 

A sírjelekhez is számos hiedelem fűződik. Ezek közül vannak, amelyek arra figyelmeztetik az élőket, hogy az élőre és a halottra nézve egyaránt szégyen a jelöletlen sírhant. Ilyen hiedelem például, hogy a temetés után a halott lelke még a sírjelen tanyázik, ezért azt egy darabig még nem szabad háborgatni. Másik, a babonás hiedelmek csoportjába tartozó gondolat, hogy a sírjel egy darabjának megszerzésével varázserő birtokába lehet jutni. Ez arra vezethető vissza, hogy az elhunytak különböző testrészei mágikus erővel rendelkeztek, ugyanis az elhunytat vélekedés szerint a sírjel helyettesíti.

A sírjelekről itt olvashatsz bővebben.

Források:
Kunt Ernő: Temetők népművészete, Corvina kiadó, Kossuth Nyomda, 1983.
Simon Flóra Veronika: Halottkultusz és temetőkultúra, 2020.
 

A képek forrása:
Fortepan