hirdetes

Isteni, egyszerű őszi sütemények a reggeli kávé mellé

TK
Őszi sütemények kávé mellé

A szíveket nagyjából negyedóra alatt hagyjuk, hogy kiszikkadjanak, majd az olvasztott csokival vonjuk be – félig vagy teljesen, ízlés szerint. Minyonpapírra fektetve tálaljuk süteményünket.


Körtés-kókuszos kevert sütemény


Hozzávalók


-    15 dkg cukor
-    4 darab tojás
-    1 csomag vaníliás cukor
-    1 dl olaj
-    1 dl tej
-    20 dkg kókuszreszelék
-    1 teáskanál sütőpor
-    1 csipet só
-    3 darab körte
-    porcukor ízlés szerint
-    mandulaforgács ízlés szerint


Kevert süteményünk elkészítéséhez először a tojásokat keverjük habosra a kétféle cukorral, a tejjel, valamint az olajjal. Ezután a lisztet dolgozzuk össze a kókuszreszelékkel, a sütőporral, illetve a sóval – apránként forgassuk hozzá a tojásos elegyhez. Az eredmény egy sűrű tészta lesz.

hirdetes


Mossuk meg a körtéket, ezután pedig hámozzuk azokat meg. Felezzük meg a gyümölcsöket hosszában, majd vágjuk le végüket. Magházukat óvatosan távolítsuk el, késsel vágjuk azokat ki.


Nyomkodjuk bele a felezett körtéket a tésztába, majd 180 fokon, előmelegített sütőben 30 – 35 perc alatt süssük őket készre. Még a tepsiben hagyjuk, hogy langyosra hűljön édességünk.


A teljes kihűlést követően szeleteljük fel sütinket, porcukorral, illetve mandulaforgáccsal hintsük őket meg.


Mogyoróvajas sajttorta egyszerűen


Hozzávalók (6 adag)


Az alaphoz


-    20 dkg zabkeksz
-    8 dkg olvasztott vaj
-    15 dkg mogyoróvaj


A töltelékhez


-    25 dkg mascarpone 
-    10 dkg porcukor
-    1 teáskanál vaníliakivonat
-    1 darab narancs reszelt héja


hirdetes
A tetejére


-    17,5 dkg tejföl
-    2 evőkanál porcukor
-    földimogyoró


Késes aprítóban aprítsuk morzsásra a kekszet, majd keverjük össze az olvasztott vajjal és a mogyoróvajjal – dolgozzuk őket össze jól. Helyezzük a masszát egy sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába, majd 170 fokon süssük nagyjából 5 percig.


Készítsük el a tölteléket – keverjük össze a mascarponét, a porcukrot, a vaníliát, valamint a narancs már lereszelt héját. Dolgozzuk őket simára, majd öntsük a kekszes alapra, s süssük édességünket 150 fokon nagyjából 45 percig.


Keverjük el a tejfölt a porcukorral, majd öntsük rá a töltelékre és tegyük vissza a sütőbe még 10 percre.


Hagyjuk teljesen kihűlni a tortaformát, majd tálaláskor díszítsük édességünket durvára vágott mogyoróval.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Árpád híd

Árpád híd: Budapest főhídjainak egyike. Az Árpád híd Budapest egyik közúti Duna-hídja... Tovább

Hegyeshalom

Hegyeshalom Magyarország nyugati, leghíresebb határátkelője, Ausztria irányába.... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia
X
Kövess minket facebookon!