Imádtuk, ha odakintre terítettek a tízóraihoz, semmi sem tett minket boldogabbá, mint az akkor kapott sajtos rúd, vagy éppen a mai napig rejtélyként utánozhatatlan ovis tea. Az evés után pedig következett a sokak által várt délutáni alvás ideje – erre pedig a mai napig sóvárogva gondolunk, holott már kevésbé tehetjük meg.
Milyen is volt még a ’70-es években óvodásnak lenni?
Minden csoportban a növények és kedvesóvó nénik mellett találkozhattunk a jellegzetes kisebb asztalokkal, ahol rajzolhattunk, társasjátékokkal játszhattunk – csakúgy, mint manapság. Ennél az asztalnál születhettek meg az első mesterműveink, melyeket szüleinknek vittünk haza, valamint alakulhattak ki az első kisebb viták, mikor vesztésre álltunk egy-egy játékban, születhettek meg az első barátságok, agyalhattuk ki a különböző gyermekcsínyeket.
Emlékszel még a polcokon megtalálható bábokra? Ezek is a ’70-es évek óvodáit idézik, sajnos manapság már egyre kevesebbel találkozhatunk, pedig rengeteg boldog pillanatot szerzett akkor is, ha csak az óvó néni mesélt segítségükkel. A retró játékok közé tartoztak még a kisebb-nagyobb favonatok, melyeket a fiúk imádtak elsősorban – a villamosokról már nem is beszélve! Még nem találkozhattunk a manapság egyre nagyobb és költségesebb kisautópályákkal, mégis remek volt a velük töltött játékidő!
A szabadban töltött idők is feledhetetlenek voltak – az intézmény ünnepségeiről már nem is beszélve! Minden kisgyermek szorgosan készült a különböző ünnepségekre, melyek közül sokra akár kisebb zászlókat, képeslapokat alkothattunk felnőttek segítségével.
Akkoriban még nem voltak alászőnyegezve a különböző játékszerek – a rakétamászóka vagy éppen a félgömbmászóka biztosan Neked is szerzett emlékezetes perceket – esetenként kisebb-nagyobb sebekkel együtt… Manapság ezeket a játékszereket már veszélyesnek érezhetjük, de akkoriban, főleg gyerek fejjel nem ijedtünk meg egy-két karcolástól! Vidáman másztunk, estünk, keltünk – nem véletlenül mondják, hogy nincs olyan ember, aki gyermekkorában ne törte volna el valamijét…
A kér forrása: Fortepan / Urbán Tamás
