hirdetes

Egy katolikus pap fantasztikus véleménye, miért szavaz nemmel a kvótára!

Csilla
Jávorka Lajos nemmel szavaz a kvótára

Főként egyházunk ellenségei hivatkoznak szívesen Ferenc pápa néhány mondatára, a Lampedusa és Leszbosz szigeti látogatására. A látogatások megtörténtek, a menekültek befogadását kérő mondatok elhangzottak. De csak akkor értjük jól a Pápát, ha arra is figyeljük, amit tesz. A Vatikán eddig 2 menekült szír családot fogadott be, Leszbosz szigetéről pedig mindössze 12 olyan muszlim menekültet hozott magával Ferenc pápa, akiknek rendben voltak a papírjaik, és készek voltak az együttműködésre.



Féltem a hazámat, és féltem Kelet-Európát. Nem szeretném, ha a gazdag Nyugat urai diktálnának nekünk, akik nem takarékoskodnak a bírálatokkal, akik továbbra is kifosztják a szegény népeket, és háborúkat szítanak. Nyugat bűnös abban, hogy a munkabérek, az életszínvonal Keleten a Nyugaténak egyötöde. Ha akarják, megtehették volna, hogy gazdaságilag fölzárkózzunk.

hirdetes

Látva, ami Nyugat-Európában zajlik, látva a nagyhatalmak által szított háborús konfliktusokat Közel-keleten, Afrikában, Ukrajnában, hiszem, hogy a népünknek joga és kötelessége véleményt mondani. Lehetett volna ezt a kérdést jobban megfogalmazni? Bizonyára igen. De most erre a kérdésre lehet és kell válaszolnunk.

Nem tudok nem gondolni Hunyadi Jánosra, Kapisztrán Szent Jánosra, Tomori Pálra, Zrínyi Miklósra és mindazokra, akik nehéz időkben védték a hazánkat. Védték, amikor más nagyurak azon fondorkodtak, hogy a török győzelme esetén – ha ők távol maradnak a haza védelmétől – milyen jutalmat kapnak, nekik milyen kiskirályság jut majd?

hirdetes

Gyűlöletet keltenek e soraim? Nem áll szándékomban! Bízom benne, hogy akik ismernek, azokban nem is támad gyűlölet senkivel szemben. Csak veszélyben érzem a hazámat és kultúránkat. Az én szavam, az én szavazatom is számít. Ezért elmegyek szavazni 2-án, és nemmel szavazok.”

Forrás: valasz.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Üvegfal jelentése

Az üvegfal a legtöbb esetben irodaházakban, középületekben kerül telepítésre, és a... Tovább

Veszprém

Veszprém: megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi... Tovább

Tovább a lexikonra
Hírek Külföld Magyar Magyarország Magyarság