hirdetes

A világ legszebb Parlamentje a miénk!

Sz.F., ZH
Bemutatjuk nektek a világ legszebb Parlamentjét

Az építkezés

Az Országház építésének feltétele volt, hogy kizárólag hazai építőanyagokat használjanak fel. Kivétel a főlépcső mellett található nyolc, egyenként hat méter magas márványmonolit, amelyet Svédországból hozattak (összesen 12 ilyen oszlop készült, a másik négy a londoni Parlamentben található). Az építkezés 1885-től 1904-ig tartott, azaz a tervező az épület teljes befejezését már nem érhette meg. Az első kapavágás 1885. október 12-én történt a Tömő-tér talaján, az építkezés során tizenhét éven keresztül átlagosan ezer ember dolgozott, 176 000 köbméternyi földet mozgattak meg; 40 millió téglát, félmillió díszkövet, 40 kg aranyat használtak fel.

Maga az épület 268 m hosszú, 123 m széles és 96 m magas, alapterülete 17 745 négyzetméter, térfogata 473 000 köbméter. Központi eleme a kupola, amelynek két oldalán emelkedik a képviselőház (ma az Országgyűlés) és a volt főrendiház (ma Kongresszusi terem) ülésterme. Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsőház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és a szállítást. Az épületben valamivel több, mint 200 irodahelyiség található. A Duna felőli oldal a főhomlokzat, de a hivatalos főbejárat a Kossuth térről nyílik. Kívül 90, belül 152, összesen 242 szobor van a falakon, jeles alkotók freskói, festményei is ékesítik az Országházat. A díszítéseknél felhasznált 22-23 karátos arany összmennyisége hozzávetőleg 40 kilogramm.

hirdetes

Szent Korona

A 2000. évi I. törvény rendelkezése alapján az Országházban van kiállítva a Szent Korona és a többi koronázási jelvény (a koronázási palást kivételével). A korona korábban a Nemzeti Múzeumban volt megtekinthető; a törvény szövege szerint az ünnepélyes áthelyezéssel „Magyarország méltó helyére emeli a Szent Koronát, és a nemzet múzeumából a nemzetet képviselő Országgyűlés oltalma alá helyezi”.

hirdetes

Látnivalók az Országházban

  • Díszlépcső Kupolacsarnok és a körülette elhelyezkedő termek
  • A képviselőházi ülésterem
  • A volt főrendiházi ülésterem
  • A Delegációs terem
  • A köztársasági elnök fogadószobái
  • Az Országgyűlési Könyvtár
  • Az épület számos helyén láthatóak a Róth Miksa által készített üvegfestések és üvegmozaikok.
  • A Szent Korona és a koronázási ékszerek
  • Magyar festők alkotásai az Országházban, köztük Munkácsy Mihály: Honfoglalás című műve (1893.)

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Fehér magyar tyúk

Fehér magyar tyúk: Ha vidéken sétálgat az ember, akkor a barna tyúk mellett ez az a fajta,... Tovább

Nagy Vásárcsarnok

Nagy Vásárcsarnok: Európa legszebb vásárcsarnoka, a 9. kerület egyik legszebb és... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Európa Kirándulás Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság Történelem Utazás