hirdetes

Raoul Wallenberg története

cs


A második világháború során több ország is náci kézre jutott. Amint Hitler a végső megoldás lépéseinek kivitelezésén dolgozott, számos csoport és több személy is igyekezett megvédeni azokat, akiknek minden napjuk az utolsó lehetett volna. Raoul Wallenberg is egy ilyen személy volt – ez az ő története.
 

Raoul Wallenber

Raoul Gustaf Wallenberg egy svéd diplomata és emberbarát diplomata volt. 1912-ben született, Lidingöben, Svédországban. Egy ideig Párizsban, majd az amerikai Michiganben tanult, később pedig a Central European Tradingnél kezdett dolgozni, Stockholmban – a cég tulajdonosa egy magyar zsidó, Lauer Kálmán volt.

A második világháború ebben az időben robbant ki, és a náci befolyás miatt a Magyarországon élő zsidóknak egyre szigorúbb regulációkkal kellett szembenézniük. Wallenberg ezért rendszeresen indult üzleti utakra Magyarországra és Németországra Lauer helyett, kitanulva eközben a magyar nyelvet és közelebbről is megismerve a német bürokrácia működését.

1944 márciusában aztán Magyarországot is elérte a náci megszállás és a holokauszt szele. Áprilisban és májusban ez tömeges deportálásokban mutatkozott meg az ország minden részén. A tavasz és a nyár leforgása alatt a nácik mintegy 400 ezer zsidót küldtek haláltáborokba, októberben pedig a náci-szimpatizáns Nyilaskeresztes Párt került hatalomra Magyarországon, ami csak tovább fokozta a zsidók elleni atrocitások mértékét.

II. világháború

© Segunda Guerra Mundial / Flickr cc.

A szörnyűségek híre az egész világot elérte – a zsidó diplomata, George Mantello jelentése a magyarországi helyzetről mindenhol komoly aggályokat keltett. Az amerikai Háborús Menekültek Bizottsága igyekezett mentőakciókat szervezni a magyarországi üldözöttek megmentésére. Lauer Kálmán tanácsára Raoul Wallenberghez fordultak segítségért, aki természetesen belement az akcióba.

hirdetes
 

A következő oldalon folytatom a történetet.

Raoul Wallenber

Wallenberg 1944 júliusában kezdte meg misszióját. Egy 1941-es népszámlálás szerint 1941 májusában 750 ezer zsidó tartózkodott Magyarországon, Wallenberg érkezésekor azonban már csak 230 ezren maradtak. A következő fél év leforgása alatt a svéd diplomata kulcsfontosságú szerepet játszott több tízezer zsidó megmentésében a náci és nyilas hatalomtól.

Budapestre érkezésekor Wallenberg védelmi igazolványokat kezdett el kiállítani a városban tartózkodó zsidók számára. Ezen dokumentum tulajdonosait nem lehetett deportálni és egy idő után a Dávid-csillagot sem kellett viselniük. Wallenberget gyakran emlegették bátorsága miatt, hiszen rengeteg embert mentett meg a haláltáboroktól. Egyszer még egy Auschwitzba tartó vonaton is osztogatta őket, miközben a nyilas katonák folyamatosan lőttek rá.

II. Világháború - Raoul Wallenberg

Zsidó gettók Budapesten, 1944. | © Mario Solera / Flickr cc.

 

Wallenberg továbbá olyan fontos szolgáltatásokat is sikerült létesítenie, mint kórházak, óvodák és konyhák, továbbá több mint 30 épületet kibérelt Budapesten. Ezek országon kívüli svéd épületeknek számítottak és biztonságos szállást biztosítottak több ezer ember számára.

hirdetes

1944 végére a szovjet csapatok körbezárták Budapestet, 1945-ben pedig lezajlottak a döntő összecsapások a városért, amelyek során a náci csapatok nem voltak hajlandók elfogadni a vereséget. Ebben az időben tűnt el Raoul Wallenberg. Kevesen tudják, hogy mi történhetett vele. Utoljára akkor látták, amikor a szovjet Malinovszkij tábornagyot irodája felé tartott, hogy kémkedés gyanúja miatt kihallgassák. Egyes feltételezések szerint szovjet fogságban halt meg.

Raoul Wallenberg emlékmű

Holokauszt emlékmű | © NH53 / Flickr cc.

 

Budapesten töltött ideje alatt Wallenberg több ezer zsidót mentett meg. Jelentős emberbarát munkássága miatt több ország tiszteletbeli polgárává is választották, beleértve Magyarországot és az Egyesült Államokat is, nevét pedig számos emlékmű őrzi mindkét országban. A Raoul Wallenberg Emlékpark a budapesti Dohány utcai zsinagóga udvarán áll.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Gönc Árpád

Gönc Árpád: a modernkori Magyarország elnöke, aki két cikluson keresztül gyakorolta a... Tovább

Folly Arborétum

A balatoni nyaralások egyik legkedveltebb kikapcsolódási központja a Folly Arborétum,... Tovább

Tovább a lexikonra