hirdetes

Emlékeztek még a régi magyar papírpénzekre?

Kósa Krisztina

A régi magyar bankjegyek sokkal tovább voltak forgalomban, mint a maiak. Utazzunk most vissza a múltba, és nézzük meg, milyenek voltak a retro papírpénzek Magyarországon!

Régi magyar pénzek

A régi, magyar 50 forintos bankjegy

A megjelenés dátuma 1951. szeptember 1-je. Vagyis egy hónapja volt, hogy 66 éves lett ez a papírpénzünk, melyre a harmoncas korosztály még bőven emlékszik, sőt, használta is, ugyanis 1953-1996 közt volt forgalomban. 

A bankjegyen II. Rákóczi Ferenc portréja látható, mely Mányoki Ádám, a barokk kor kiemelkedő magyar portréfestőjének keze munkáját dícséri. 


Igaz ugyan, hogy a magyar uralkodó portréja rákerült a papírpénzre, de nevét – a többi bankjegyen szereplő személlyel szemben – nem tüntették fel. A bankjegy sajátosan magyar, vagyis „akadémikus” stílusban készültek, ami külföldön is nagy elismerést vívott ki tervezőinek.

A régi, magyar 20 forintos bankjegy

A megjelenés dátuma a régi 20 forintost illetően 1949. október 24, vagyis két év híján 70 éves az a papírpénzünk, amire talán valamivel kevesebben emlékeznek a fiatalok küzül, ellenben az idősebb korosztálynak még bőven lehetnek emlékei. 1950-1992-ig volt forgalomban, ami itt is több mint 40 éves időintervallumról beszélhetünk.

hirdetes

A régi, magyar 20 forintoson Dózsa György látható, akit azt gondolom, senkinek sem kell bemutatni, aki csak egy kicsit is odafigyelt történelem órán az iskolában. Ezt és a fenti 50 forintost is már kifinomultabb megjelenés és igényesebb nyomdatechnika jellemezte, ugyanis 1947-től kezdve az árnyalatos alapnyomat finom rajzolatai képezte háttérre metszetmélynyomtatással készült képnyomat került. 

Régi magyar pénzek

Retro magyar papírpénzek – pengő és milpengő

Egy kis történelem óra…

1924. április 18-án a magyar képviselőház elfogadta a törvényjavaslatot, ami szerint az inflációt meg kell fékezni, így pénzreformot kell végrehajtani. Az új pénznem a pengő lett, aprópénze pedig a fillér (amit a mai napig nyilvánvaló módon emlegetünk olyan szövegkörnyezetben, ha valaki smucig), 1927. január 1-jén vezették be.

hirdetes

Végül csak 1946 nyaráig volt hivatalos fizetőeszköz Magyarországon, ezt követően több próbálkozás is volt az infláció megfékezésére, de hasztalan. Végül a forint bevezetése vetett véget az instabilitásnak, ennek következtében pedig helyreállt a gazdaság.

A pengő után hamarosan bevezették a milpengőt, de miután röviddel ezután ebből is kiadták az egymilliárdos címletet, be kellett vezetni a bilpengőt, ami a milliárd ezerszeresét jelentette. Ha jobban belegondolunk, szinte felfoghatatlan és érthetetlen.

1946 közepén a bilpengő a százmilliós címletnél tartott, ami azóta is a világtörténelem legnagyobb címletű bankjegyének számít. A jövőben még tervezték az egymilliárd bilpengő kiadását is, de az új pénznem, a forint bevezetése ezt már sikeresen megakadályozta.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Komatálküldés

Komatálküldés: a húsvétot követő következő vasárnap,  fehérvasárnapon volt... Tovább

Magyar agár

Magyar agár: a 9 tradícionális magyar kutyafajta egyike. A magyar agár a legkevésbé ismert... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország Retró