hirdetes

Magyarok a szovjet vasmadarak fedélzetein – Híres, MALÉV által használt utasszállító repülőgépek a 20. századból

Szaka Ádám

Habár Magyarországon nem gyártottak utasszállító repülőgépeket, az alább felsorolt, szovjet előállításnak köszönhetően létrejött vasmadarak nagy hírnévre tettek szert hazánkban, mondhatni a légi tömegközlekedés ikonjaivá nőtték ki magukat. Évtizedekig szelték a szelet a MALÉV kötelékein belül, néhányunkban talán a mai napig kellemes, izgalmas emlékeket képesek felidézni.

Szovjet gyártású, magyarok által is használt repülőgépek

Li-2 

Egykoron a MALÉV szolgálatában álló, Li-2 típusú, utasszállító repülőgép. Lajstrom jele a HA-LIX.

A Li-2 típusú, szállításra tervezett repülőgépeket az Egyesült Államokból származó DC-3 licenc alapján állította elő a Szovjetunió. Gyártásáért a Moszkva mellett működő, 34. számú Állami Repülőgépgyár volt felelős (GAZ-34), valamint az 1941. évig Himikben, ettől fogva pedig Taskentben üzemelő 84. számú Cskalov Repülőgépgyár, a GAZ-84. Eltérően az USA-ban használt repülőmodellektől, ezeket a gépeket katonai célokra egyaránt alkalmazták a polgári utasszállító szerepkör mellett, emiatt a szárnyak alá bombazárokat építettek, a törzs felső részéhez illesztett, forgatható toronyba pedig géppuskát lehetett beszerelni. Természetesen, ezek a funkciók a civil gépeknél nem voltak jelen. Érdekesség, hogy az egyetlen működőképes Li-2, a HA-LIX jelzésszámú repülő, még mindig magyar tulajdonban van, a budaörsi repülőtéren állomásozik. 1949-ben épült, ugyanezen évben hazánkba is került, s a Néphadseregben betöltött szolgálat után, 1958-ban, a polgári alkalmassági bizonyítvánnyal illették, így a MALÉV kötelékeihez került társaival egyetemben. A Li-2-esek szárnyainak fesztávja 28,81 méter, hosszuk pedig 19,65 méter volt. Kétmotorosak voltak, háromtollú légcsavarral rendelkeztek, és 5,6 kilométeres magasságba tudtak emelkedni. Selejtezésükre 1974-ben került sor. 

hirdetes

Il-18 

Régen a MALÉV szolgálatában álló, utasszállító repülőgép, amely az Il-18-asok családjába tartozik. HA-MOF lajstrom jelzéssel látták el.

Az Il-18-ast az 1950-es években kezdték kifejleszteni a Szovjetunióban, konstrukciójáért az Iljusin-tervezőiroda volt a felelős. Elsődleges feladata az utasszállítás volt, azonban más célokra is felhasználták, például a hadászati tereken ugyanúgy felhasználták. Az első év, amikor ez a típusú repülőgép az égbe emelkedett, 1957 volt, két évvel később pedig belefogtak a sorozatgyártásába, a folyamat egészen 1978-ig tartott. Hazánkban a Magyar Légiforgalmi Vállalat körein belül találkozhattunk ezekkel a vasmadarakkal, 1960. április 2-án érkezett hozzánk a legelső Il-18-as, ő a HA-MOA lajstrom jelet viselte. Országunk béli üzemeltetésük 1989-ben ért a végéhez. Nagy újításnak számítottak a maguk idejében, hiszen velük vált először lehetségessé az, hogy a MALÉV már Európán kívülre szintén tudott járatokat indítani, ugyanis akár 6500 kilométert is képesek voltak megtenni. A technika azonban nem állt meg, így a sugárhajtású repülőgépek idejének bekövetkeztével az IL-18-asok háttérbe szorultak, ezen évtized végére már csupán 5 példány szolgált a MALÉV-en belül. Utóbbi szerepük a teherszállítás lett, közülük hárman kiállítások részét képezik Magyarországon. A ferihegyi Aeropakrban találkozhatunk a HA-MOA-val és a HA-MOG-gal, a harmadik testvér a szolnoki repülőmúzeumban pihen, ő a HA-MOI jelzést birtokolja. A gépek négy darab, légcsavaros gázturbinával repültek fejenként, 35,90 méteres hosszukhoz társult a 37,42 méteres fesztávolság. 10 kilométeres magasságot tudtak megengedni maguknak, akár 122 utassal a fedélzetükön. 

hirdetes

Szereted a repülőgépeket, élvezettel olvastad az ismertetőt? Láttad már ezeket a gépeket élőben, ültél bennük akár utasként, akár múzeumi látogatóként? Ne hagyd abba az emlékek felidézését, folytasd cikkünk olvasását, hiszen a következő oldalon további ismertetőkre találsz! 
 

Forrás: Források: Fortepan / MHSZ – Fortepan / Urbán Tamás

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar tarka szarvasmarha

Magyar tarka szarvasmarha: Nemes magyar fajta. A magyar tarka a XIX. sz. második felében még... Tovább

Nagytakarítás

A takarítás fontosságával mindenki tisztában van; senki nem szeretne kellemetlen helyzetbe... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország Magyarság Történelem Utazás