notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

A koronavírus miatt bezárnak az iskolák, így érinti ez a tanulókat

hirdetes

„Legalább tudok hol aludni.”: egy tanárszakos egyetemista hallgató vallomása

VN

Az év elején még csak Kínában tomboló új koronavírus szinte a világ minden pontjára elért, és természetesen hazánk sem kivétel ez alól. Éppen ezért a hivatalos szervek nagyon szigorú, drasztikus lépések elrendeléséhez folyamodtak. Március 11-én az operatív törzs bejelentett, hogy bezárják az összes egyetemet. De hogyan érinti mindez a hallgatókat? Egy tanárszakos egyetemistát kérdeztünk meg.

Bezárnak az oktatási intézmények a koronavírus miatt

Így tudtam meg, hogy bezárják az egyetemet

Szerdán az operatív törzs sajtótájékoztatóján már hallottuk, hogy egyetemek bezárása mellett döntött a kormány. Ami egy elég logikus döntés volt azok után, hogy több külföldi egyetemista koronavírus tesztje is pozitív lett. Úgyhogy ezután vártuk a hivatalos tájékoztatást, ami este meg is érkezett: rektori szünet lesz a héten, majd jövőhéten előre hozzák a tavaszi szünetet, erre az időszakra pedig el kell hagynunk a kollégiumot.  

Nem érintett jól a hír

Az oké, hogy bezárják az egyetemeket, elmarad a tanítás, és digitálisan fogják leadni az anyagot. Bár ez sem teljesen korrekt, hiszen vagy egy csomó órám, amit ilyen formában nem lehet megtartani, de ez a kisebb baj. Tanárszakos hallgató vagyok, ötödéves, gyakorlatot teljesítek egy gyakorló gimnáziumban, mellette pedig óraadó vagyok egy másikban. Bár arról kaptunk értesítést, hogy a gyakorlatot is félbe kell szakítani, nem érintkezhetünk tanulókkal, attól még a másik munkahelyemen helyt kell állnom, nem is főleg magam miatt, hanem a gyerekekért. Idén érettségiznek, én szeptemberben vettem át az osztályt, egész évben azon dolgoztam, hogy behozzuk a lemaradást, rendesen felkészítsem őket, muszáj megtartanom az óráikat.  A másik pedig, hogy 5 éve keményen dolgozom azért, hogy egyszer megkapjam a diplomámat, ha felfüggesztik a gyakorlatot, akkor mégis mikor fogom?

hirdetes

Majd jött még egy email

Már haza felé tartottam egyébként is elég gondterhelten a fentebb leírt dolgok miatt, amikor jött még egy email, hogy mégsem csak egy hétre zár be a kollégium, és még a héten ki kell költözni, teljesen, ráadásul személyesen, minden dolgunkat el kell hozni. Nemcsak én mentem már haza, hanem szinte mindenki, úgyhogy akik tudtunk jöhettünk vissza a hétvégén. Az egyik szobatársam, Szlovákiában él, ő vissza sem tudott jönni a cucciért, mert lezárták a határokat, úgyhogy helyette is én költöztem ki.

hirdetes

Örültem, hogy bezárnak az általános-, és középiskolák is

Pénteken jött a döntés, hogy bezárják az általános-, és középiskolákat is, bevallom örültem. Nem tudom mégis hogyan oldottam volna meg másképp. De így sem egyszerű a helyzet, át kell állni egy teljesen másfajta, új rendszerre, ami mind a tanárok, mind a diákok számára embert próbáló feladat, de megpróbálunk megtenni mindent, ami tőlünk telik, megtalálni a lehető legjobb megoldásokat, hogy ebben a válságos helyzeten se szenvedjenek az oktatás hiányában a gyerekek, és kellően felkészüljenek az elfőttük álló érettségire. Most is éppen a YouTube-on vadászok értelmes videókat, és próbálok valami hasznos online anyagot összeállítani.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
204 174
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2020. JANUÁR 1. ÓTA:
1 697 746

Szótár

Villányi borvidék

Villányi borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike.  A Villányi borvidék úttörő... Tovább

Halászbástya

Halászbástya: Budapest egyik jelképe, melyet ezernyi turista látogat meg minden évben. Budapest... Tovább

Tovább a lexikonra