hirdetes

Ilyen volt a rendszerváltás utáni Magyarország első nagy tüntetése

Pi
Taxisblokád Magyarországon

Megbénult az ország a blokádtól

A blokád ideje alatt csak a tűzoltók, a mentők, valamint az országból kivonuló szovjet csapatok közlekedhettek zavartalanul.
Hogy miért maradt meg ennyire az emberek emlékezetében ez a tüntetés? Mert ez volt a demokratikus Magyarország első igazi nagy tömegtüntetése. Az akkor még el nem feledett előző rendszer alapvetéseiből kiindulva az emberek még nem tudhatták, hogy fog reagálni az új államhatalom a kialakult helyzetre.A szituáció ugyan súlyos volt, de mind a rendőrség, mind a honvédség vezetői kijelentették, nem kívánnak erőszakhoz folyamodni.

hirdetes

Több napig tartó tárgyalás vette kezdetét az érdekképviselők és a kormány között. Időközben még Ausztria is felajánlotta a segítéségt üzemanyagszállítmányok formájában, hogy a kialakult helyzetet enyhíteni lehessen.

Október 28-a, vasárnap este 9 órakkor azonban megszületett a döntés: az érdekegyeztető tárgyalásokon elfogadták a 12 forintos literenkénti kompenzációt, ezután a taxisok megszüntették a blokádot, és az utak felszabadultak.

Fotók: Fortepan / Szalay Zoltán

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Bejgli

Bejgli: az egyik legklasszikusabb magyar édességfajta. A bejgli magyar nevén mákos vagy diós... Tovább

Sorkatonaság

Sorkatonaság: csak a (fiatal) férfiakra vonatkozó kötelező katonai szolgálat, mely manapság... Tovább

Tovább a lexikonra
Retró
X
Kövess minket facebookon!