hirdetes

Teakultúra Magyarországon, avagy hogyan teázunk mi

vd
Teakultúra ma Magyarországon

Nagy előre lendülést jelentett, amikor Budapesten és országszerte egy pár évvel ezelőtt ismét megjelentek az úgynevezett teaházak, ahol széles választékú, minőségi teafűkeverékekből válogathatnak a vendégek. A hangulatos kis helyek egyre jobban vonzzák az embereket ma már, de sajnos vagy nem, még mindig sok mindent lenne tanulnunk nyugati vagy akár keletebbre lévő rokonainktól, milyen is a valódi teázás élvezete. 

A tea Magyrországon


Hogy miért csak a 19. századra jutott el magyarországra a tea annak sok oka van. Főként az, hogy az országot különböző kereskedelmi embargo (kerekedelmi gát) alatt állt, ho Mária Terézia, hol éppen Napóleon miatt és mivel a tea elsősorban Hollandiában, majd onnan Angliában jelent meg először az európai kontinensen, így a tiltások miatt nem tudott eljutni hozzánk. Ám amikor végre eljutott Magyarországra, akkor is egy nagyon vékony réteghez juthatot csak el. Azt tudni kell, hogy amikor Hollandiából Angliába került a tea, akkor is csak az arisztokrácia juthatott először hozzá, hiszen oly mértékben drága volt, hogy senki más nem tudta volna megfizetni. Ez nem volt másképpen itthon sem. Mivel itthon még a lakosság felső rétegének is csak egy szűk hányada engedhette meg magának, hogy megvásárolja a terméket. Szépen lassan azonban beleépült az emberek mindennapjaiba és legalább akkora társaságépítő ereje lett, mint Angliában.

hirdetes


Mára azonban hatalmas versenyben kell az élen maradnia. Az utóbbi években egyre inkább terjedtek el – főleg a fővárosban – a teaházak, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de a tea még mindig hátrányban van legnagyobb vetélytársához, a kávéhoz képest. Az évek során és a társadalmi események és életmód megváltozásával szépen lassan kiveszett a délutáni teázás a mindennapokból, és mindössze egyszerű italfogyasztássá fokozódott vissza. Míg a kávézás egyre nagyobb és egyre népszerűbb rituálévá vált a tea kezdte elveszteni népszerűségét. Napjainkban azonban visszakacsingat némi fejlődés, hiszen egyre többen vásárolnak és fogyasztanak igényes teafű keverékeket, szerzik be ezeket speciális üzletekben, de sajnos még mindig sokan vannak, akik egyszerűen elragadtak a filteres tea mellett. 

hirdetes
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Segesvár

Segesvár történelmi belvárosa, háttérben az Óratoronnyal: A Maros megyei Segesvár... Tovább

Balatonboglári borvidék

Balatonboglári borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike. A Balatonboglári borvidék Somogy... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gasztronómia Magyarország
X
Kövess minket facebookon!