A magyar sport közvetítője a Telesport

hirdetes

Telesport az időkön át

Pi

Lehet szeretni és nem szeretni a sportot, de az biztos: Magyarországon a televíziózás történetében a Telesport fogalommá vált.

Telesport a múlt ékköve

A Magyar Televízió 1953-ban kezdte meg a működését, de az első próbaadásra 1954. év végéig kellett várni.
Nem kellett sokat várni a magyar sportélet beférkőzésére sem-már ami a televíziót illeti.

1958-ban létrejött a tv sportosztálya, melynek vezetőke 30 éven keresztül Radnai János volt. Ne felejtsük el: az 50-es, 60-as években a magyar sport a virágkorát élte. Az Aranycsapat tündöklése, olimpiai aranyérmek, világbajnokságok, Népstadion megépítése-ez volt a jellemző akkoriban a sportunkra. Ezekből következik, hogy politikailag és a közélet szempontjából nézve is más idők voltak azok, de a sport komoly helyet követelt magának.

hirdetes

A 60-as években már közvetítettek a helyszínről az Olimpiákról, és ebben az évtizedben volt látható először itthon a labdarúgó világbajnokság is.
Az igazi áttörés a 70-es, 80-as években jött el. Ekkor olyan riporter és újságíró óriások jelentek meg a Telesport képernyőjén, mint a legendás Knézy Jenő, Gyulai István, Dávid Sándor, később pedig többek közt feltűnt Gulyás László, Komlósi Gábor, Gundel Takács Gábor, Palik László, Héder Barna.

Idővel a kínálat bővült, jött a Forma-1, a hazai bajnokságok- a Telesport pedig az életünk természetes velejárója lett.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Nagy Vásárcsarnok

Nagy Vásárcsarnok: Európa legszebb vásárcsarnoka, a 9. kerület egyik legszebb és... Tovább

Hargita megye

Hargita megye Erdély keleti részén helyezkedik el. Székhelye Csíkszereda, legnagyobb városa... Tovább

Tovább a lexikonra
Retró