hirdetes

Téli járványhullámra számít a német egészségügyi miniszter

VN

Idén télen is lesz koronavírusjárvány? Biztosan benned is megfogalmazódott már a kérdés! Nos, a német egészégügyi miniszeter szerint nagy erre az esély. Összefogásra, egymás védelmére és türelemre van szükség a következő hónapokban Németországban, mert ismét elindulhat a koronavírus-járvány téli hulláma - mondta a német egészségügyi miniszter csütörtökön Berlinben az MTI közlés szerint.

Téli koronavírus járványhullám 2022

Kell újabb koronavírus mutációkra számítani?

Karl Lauterbach a Süddeutsche Zeitung című lap gazdaságpolitikai fórumán kiemelte, hogy az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elleni védekezés németországi mérlege kedvező, de ezt meg is kell őrizni, ezért "nem veszíthetjük el a türelmünket röviddel a cél előtt". A miniszter - aki kutatóorvosként elismert járványügyi szakértő is - elmondta, hogy továbbra is kialakulnak új vírusmutációk, de "a fák nem nőnek az égig", nem valószínű, hogy az eddigieknél merőben különböző és sokkal veszélyesebb változat jön létre.
   

Mennyire fertőző a koronavírus most?

Mint mondta, a fertőzőképességet tekintve már meg is indult a "tetőzés", az új mutációk nem fertőznek lényegesen erősebben, mint a korábbiak, ami az oltási kampányok hatásával együtt azt jelenti, hogy "egyre kisebb a tér" a kórokozó előtt. Kifejtette: a folyamatok tartóssá válása kellő tudományos alapot teremthet ahhoz az állításhoz, hogy SARS-Cov-2 "kezelhető a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény keretein kívül", mint bármely más fertőző légúti betegség, vagyis nincs szükség különleges rendszabályokra, korlátozásokra.

hirdetes

Szerinted tényleg újra megerősödik a koronavírusjárvány?


   

Ez a tél még nagyon kockázatos!

Azonban a tél még nehéz lehet, várhatóan elindul egy újabb járványhullám, ezért vigyázni kell egymásra és be kell tartani az alapvető fertőzésvédelmi szabályokat, különösen zárt térben és közösségben vagy tömegben - tette hozzá a német egészségügyi miniszter, kiemelve, hogy főleg az év végi ünnepek idején lesz szükség óvatosságra és türelemre. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint a járványügyi helyzet legfontosabb mutatói között számon tartott úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság - az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma - egyelőre viszonylag alacsony, 186,9-en áll, szemben az egy héttel korábbi 199,2-vel és az egy hónappal korábbi 600 körüli értékekkel. Az utóbbi 24 órában 38 090 ezer ember szervezetében mutatták ki a vírust, ez a szám emelkedett az egy héttel korábbi 33 090-hez képest. A SARS-Cov-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben regisztrált halálesetek száma 163-ra emelkedett az egy héttel korábbi 162-ről.

hirdetes
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Körös-Maros Nemzeti Park

Körös-Maros Nemzeti Park: Hazánk 10 Nemzeti Parkjának egyike. Az 1997-ben alapított... Tovább

Szemlő-hegyi-barlang

Szemlő-hegyi-barlang: A Szépvölgy és a Rózsadomb alatt rejtőző nagy fővárosi... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Külföld