hirdetes

Titkos földalatti fegyvergyár működött volna a Balatonál? Méghozzá Balatonfűzfőn!

VN

Minden korban vannak pletykák, terjengenek ilyen-olyan szóbeszédek. Annak idején a Balatonról is terjedt ez-az, történetesen egy osztrák, egészen pontosan bécsi lapban írták meg, hogy titkos, földalatti fegyvergyárak működnek a Balatonnál. És még az is lehet, hogy igazuk volt?

Titkos fegyvergyár Balatonfűzfő

A revanstól való félelem hajtotta

Ha kicsit történelmi szempontokon alapján gondoljuk végig az ügyet, akkor könnyen rájöhetünk, hogy lett volna okunk ilyet csinálni, ugyanannyira, amennyire a bécsieknek is jó okuk volt légből kapva ilyet állítaniuk rólunk. Amit tudni kell, hogy ez az első világháborút követően esett meg, mármint ekkortájt hozta le a lap a hírt, miszerint titkos fegyvergyárak vannak a föld alatt. Ahogyan azt tudjuk, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés szinte teljes leszerelésre kötelezte az országot, és egy alig 35 000 főből álló haderő fenntartását engedélyezte csupán. Az osztrákok pedig nagyon tartottak attól, hogy valamilyen úton-módon revansot veszünk, így hát folyamatos felügyelet alatt tartottak minket. Az erre a célra előállított Katonai Ellenőrző Bizottság pásztázta az országot. A magyar kormány persze próbált szabadulni ettől az ellenőrzéstől, mégpedig arra hivatkozva, hogy a békeszerződésben foglaltaknak már teljes egészében eleget tettek, ekkor pedig rendre jöttek az osztrákok, és bedobtak egy-egy titkos összefogás hírét, mint ez a fegyvergyár is, hogy maradnia kellejen a bizottságnak ezt kivizsgálni.

hirdetes

Van egy kis csavar a történetben

Azonban mindenki meglepetésére van egy kis csavar a történetben, ugyanis a hír nem volt teljesen kacsa, nagyon is volt valóságalapja. A fordulat: a Balatonnál valóban üzemelt lőporgyár, habár éppen nem a föld alatt (mondjuk csak a magas költségek miatt). A cikkben az szerepelt, hogy föld alá vagy éppen egy hegy gyomrába épített, tucatnyi gyár üzemel a Balaton környékén, méghozzá Balatonfűzfőnél. A nyugatmagyarországi határon pedig tiltott repülőgépparkok vannak elrejtve. Aki ismeri Fűzfőt, az jól tudhatja, hogy a mai napig létezik egy lőporgyár ott, amit ráadásul úgy terveztek meg annak idején, hogy egy mesterséges domb alá rejtett csarnok is épül, csak ezt a magas költségek miatt elvetették végül. A gyárat (és később a fűzfői papírgyárat is, ami a főképen is látható) árammal ellátó erőművet azonban valóban a föld alá telepítették. Valószínűleg ebből indult ki a mesterségesen generált pletyka. 

hirdetes

Mi lett a titkos balatoni fegyvergyár ügy vége?

Az osztrák cikkíró tehát úgy formálta a tényeket, hogy az okot adjon a bizottság további maradására, illetve volt még egy ok a cikk megírására. Ebben az évben ugyanis Ausztriában is voltak zavargások, és sor került egy komolyabb fegyverkezésre, a magyar lapok szerint ennek a cikknek és az egész ügynek az volt a célja, hogy eltereljék a figyelmet az ottani zavargásokról, és az ottani valóban működő titkos fegyvergyárakról és raktárakról. 
 

Forrás: Kép: Fortepan / Simon Tibor

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Gulyásleves

Gulyásleves: A gulyás az egyik leghíresebb magyar ételnek számít, melyet külföldön teljesen... Tovább

Sminktippek

Szeretnél mindig tökéletesen kinézni, de nem erősséged a sminkelés? Hasznos tanácsokat... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek Magyar történelem Magyarország Magyarság Történelem