Közel 7000 tojás díszeleg Magyarország legnagyobb tojásfáján!

Közel 7000 tojás díszeleg Magyarország legnagyobb tojásfáján!

SZ.F.
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Igazi turistalátványosságként tartják számon Magyarország legnagyobb tojásfáját, idén több mint 5000 tojás díszeleg rajta, csodálatosan szépen mutat! 

Közel 7000 tojás díszeleg Magyarország legnagyobb tojásfáján!

 

A Somogy megyei Kéthelyen található a jelenlegi legnagyobb tojásfa, melyen összesen közel 7000 tojás kap helyet idén! Kezdetben csak annyit tojást szerettek volna elhelyezni a fán, ahány lakossal rendelkezik a település, azonban, ahogy a tavalyi évben, 2018-ban is érkeztek az ország minden részéről díszek, köztük mézeskalács, emu-, illetve strucctojás is.

 

Kéthely Marcaltól északra, Balatonkeresztúrtól délre, Balatonújlak és Marcali között található, nevét már az 1300-as években is említették, már ekkor is egyházas hely volt. Az ide látogatók felkereshetik a falu 1714-ben Zankó Miklós által épített műemléktemplomát, melyet Hunyady István földesúr bővített barokk stílusban. (Más forrás szerint 1740-ből származik) Mai formáját 1750-ben nyerte el az épület. A falu központjában álló, szintén műemlék szentháromság-szobor ugyancsak ebből a korból származik.

hirdetes

 

Bár már a 15. század első felében is létezett egy Szűz Mária-kápolna Kéthelyen, a török megszállás alatt azonban megsemmisült. Ezért épült fel 1870-ben közadakozásból a ma is álló szőlőhegyi kápolna. 1944 decemberétől 1945 márciusáig tornyában katonai megfigyelőállást alakítottak ki, de az épületben ez nem tett kárt. Azóta 1959-ben, 1977-ben, 1993-ban és valamikor 2009 és 2014 között is felújították. Búcsúját szeptember 12-én rendezik, fogadalmi misét május 25-én (Szent Orbán napján), július 2-án (Sarlós Boldogasszony napján) és október 20-án (Szent Vendel napján) tartanak. (Wikipédia)

hirdetes

 

2015 óta minden év tavaszán, húsvét táján a faluban színes tojások ezreit aggatják fel egy fára. A látványosság számos turistát vonz évről évre, a következő oldalon képeket, és videót is találhatsz a nem mindennapi fáról! 

 

Képek forrása: Kapos.hu

 

Közel 7000 tojás díszeleg Magyarország legnagyobb tojásfáján!

 

 

 

 

Képek forrása: Kapos.hu

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország Utazás

Szótár

Hangulatos hely Budapesten

Tavasszal és nyáron közkedvelt délutáni programnak számít, ha kiülhetünk egy teraszos... Tovább

Herendi porcelán

Herendi porcelán: hungarikumnak számít. Aki herendi porcelánt kap ajándékba, az igazán... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes