Szinte napra pontosan 2 éve ilyenkor lett vége az úgynevezett normális életünknek, és alakult át minden először nagyon, majd szép lassan vissza, egy élhetőbb félére, de olyan, mint 2 éve volt, már nem lesz talán sohasem, azonban megtanultunk ezzel együtt élni, és mintha most éppen a vírus is visszaszorult volna. Kína mégis lezárt egy 17,5 milliós várost, valamint egészen szigorú intézkedéseket vezetett be, hivatkozva arra, hogy 2 éve nem látott, súlyos járványhullám indult meg az MTI szerint.
![Koronavírus miatti szigorítások Kínában Újabb hullám indul kínában](/kep/730x400/108591.jpg)
Mi folyik Kínában már megint?
Így kezdődött valahogy két éve is…. Újra szigorításokat vezettek be. Emberek millióit érintik az újabb koronavírus-járványhullám megfékezésére bevezetett korlátozások Kínában, ahol a hatóságok a járványkezelés terén továbbra is ragaszkodnak a rendkívül szigorú, "zéró-Covid" néven emlegetett stratégiához. Hongkong a koronavírus megjelenése óta a legsúlyosabb járványhullámmal küzd. A napi új esetek száma a múlt hét során több tízezer volt. A vasárnap jelentett, több mint 32 ezer új eset mérséklődést jelent az egy nappal korábbi, az 50 ezret is meghaladó adathoz képest. Az omikron variáns által okozott hullám túlterhelte a hongkongi egészségügyi rendszert, ezért a kínai szárazföldről küldtek munkásokat több ezer új férőhelyet biztosító átmeneti elkülönítőközpontok felépítésére.
Kína teljesen lezárta Sencsent a koronavírus miatt
A hatóságok vesztegzárat rendeltek el a dél-kínai Sencsenben, miután egy nap alatt több mint hatvan, új fertőzést regisztráltak a mintegy 17,5 millió lakosú városban. Sencsen, ahol február vége óta próbálják megfékezni az omikron variáns terjedését, Hongkonggal határos és az ország egyik fontos technológiai és pénzügyi központja. A hatóságok elrendelték, hogy a Sencsenben működő vállalatok függesszék fel tevékenységüket, vagy oldják meg munkavállalóik számára az otthoni munkavégzést. A felfüggesztés alól kivételt jelentenek az élelmiszer-ellátással és egyéb, nélkülözhetetlennek ítélt tevékenységgel foglalkozó vállalatok. Átmenetileg szüneteltették továbbá a buszok és a metró közlekedését, a város lakóit pedig felszólították, hogy csak a napi szükségletek beszerzésére hagyják el otthonukat.
2 éve nem látott ilyen súlyos járványhullámot Kína
Kína szárazföldi részén az elmúlt hét során az újonnan azonosított, belföldi fertőzésből eredő Covid-esetek napi száma a 2020-as, legelső járványhullám óta nem látott szintre emelkedett. Szombaton kiugróan sok, több mint háromezer, tünetekkel rendelkező fertőzöttet regisztráltak, akit az ország 16 tartományában, és négy nagyvárosában - köztük Pekingben és Sanghajban - diagnosztizáltak.
A legtöbb - több mint 3000 - új esetet az északkelet-kínai Csilin tartományban azonosították március eleje óta, és az ország többi részén regisztrált fertőzöttek jelentős részét is a csilini járványgóccal hozták összefüggésbe. Csangcsunt, a tartomány 9 millió lakosú székhelyét szombaton vonták vesztegzár alá. A városban új, 1500 férőhelyes átmeneti kórház létrehozása folyik a fertőzöttek kezelésére. A helyi hatóságok emellett további ötezer új kórházi férőhelyet ígértek a következő napokra.
Szigorú intézkedéseket vezet be Kína a koronavírus ellen
Sanghajban arra kérték a lakosságot, hogy mondjon le minden halasztható utazást, és csak 48 órán belül készült, negatív eredményt mutató nukleinsavas vírusteszttel rendelkező utasokat engednek útra kelni, illetve a városba lépni. Vasárnaptól pedig felfüggesztették a városközi buszok közlekedését. Hasonló intézkedéseket vezettek be a kelet-kínai Csingtao városában is. Pekingben az ország más részéről beutazók egy új korlátozás értelmében nem vehetnek részt csoportos összejövetelen az érkezésüktől számított hét napon át.