Íme a megoldás
1972-ben már a változás szelei fújtak, hiszen a keleti szocialista országokba a felső vezetés korlátozások nélkül engedélyezte a kiutazásokat. Ezzel egyidejűleg a betétlapok helyett megjelentek a piros útlevelek is. A piros útlevelek kizárólag a szocialista blokk országaiba voltak érvényesek. A kint tartózkodás maximális időtartama 30 napban volt meghatározva.
Sokak álma volt: a kék útlevél
1972-ben tehát a keletre történő utazások szabályai némileg fellazultak, ám a nyugati határátlépés szabályai ugyanolyan merevek maradtak.
Nyugatra a 60-as, 70-es, de még a 80-as évek elején csak nagy nehézségek árán lehetett kiutazni. Az utazás kétféleképpen történhetett: vagy egy nyugaton élő rokon hivatalos, hitelesített meghívólevele alapján, vagy az úgynevezett kék útlevéllel, amit átlag polgárnak tulajdonképpen nem is állított ki a hatóság.
A meghívólevéllel évente egyszer, míg a kékszínű turista útlevéllel háromévente egyszer utazhatott nyugatra a magyar ember akkoriban. Azt szinte mondani sem kell, hogy ez csak abban az esetben valósulhatott meg, ha az úthoz a munkahelyi szakszervezet vagy egy felsőbb testület is hozzájárult.
Képek:
Fortepan / Fortepan
Fortepan / Magyar Rendőr
