hirdetes

Idén rendhagyó módon indult a Velencei Karnevál (2024)

VN

Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik évfordulójáról emlékezik meg – olvasható az MTI híroldalán. De nemcsak ez az egyetlen különlegesség az idei karnevál indulásában.

Velencei Karnevál 2024 dátum

Rendhagyó módon indult a 2024-es Velencei karnevál

A világ egyik leglátogatottabb farsangjának nyitónapja az idén a holokauszt nemzetközi emléknapjára esett, ezért az igazi ünneplés csak vasárnap kezdődik a Rio di Cannareggio csatornáján szokásos vízi parádéval. A látogatók már szombat kora reggeltől ellepték a velencei utcákat, tereket, ahol mutatványosok, artisták, színészek két héten át, naponta csaknem ezer rövidebb és hosszabb előadást mutatnak be.

Rengeteg programmal várnak Velencében idén    

Évek óta az úgynevezett "diffúz" karnevált tartanak, vagyis nem kizárólag a Szent Márk téren és a történelmi városközpontban, hanem egyszerre számtalan helyszínen zajlanak a farsangi események, beleértve a lagúnák szigeteit és a szárazföld városait is. A húshagyó keddig tartó program a carnevale.venezia.it  honlapon olvasható.

hirdetes
Velencei Karnevál 2024 dátum, programok    

A velencei patkány

A vasárnap délelőtti vízi parádén színesen feldíszített gondolák, csónakok, hajók vonulnak fel karneváli jelmezesekkel. A menetet a hagyomány szerint egy hatalmas patkány vezeti, vagyis egy szürke patkányt ábrázoló csónak, amely végigsiklik a csatornákon, jelezve, ki is számít a város igazi urának. A patkány sorsa ismert: amint a vízi felvonulás a végéhez ér, a papírpatkány szétpukkan, és színes léggömbök, szalagok szállnak fel belőle.

hirdetes


    

Az idea karnevál több szempontból is különleges

A karnevál története egészen a 11. századig nyúlik vissza, bár az igazi fénykorát a 18. században élte. A karnevál hagyománya a város gazdag történelmének és kulturális örökségének egyik legfontosabb része. Az idei karnevál a Kelet felé - Marco Polo csodálatos utazása címet kapta. A város a nagy utazó halála 700. évfordulójáról emlékezik meg: a velencei születésű Marco Polo 1324 januárjában hunyt el. A mostani lehet az utolsó karnevál, amelyen teljesen ingyenes a részvétel, hiszen áprilistól tervezik bevezetni a városba való fizetős belépést. A velencei karneválon rendkívüli tömegre kell készülni elsősorban a hétvégeken, a vasútállomástól előre megjelölt útvonalakra terelik majd a turistákat. A Szent Márk teret, ha az ott tartózkodók száma eléri a húszezret, ideiglenesen lezárják.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Veszprém

Veszprém: megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi... Tovább

Magyar hidegvérű

Magyar hidegvérű: Nemes magyar fajta, mely különlegesnek számít. Ez a hidegvérű ló erősen... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Külföld Szórakozás Történelem Utazás