hirdetes

Elveszett de nem elfeledett vonalak – íme, Budapest feledhetetlen villamosainak története

TK
Frissítve: 2024.03.20
Frissítette: ZH
Budapesti közelekedés

A sárga villamosok elsődleges csomópontjai között az Erzsébet tér, az Október 6. tér, illetve a Szabadság tér is szerepelt. A Széll Kálmán térnél találkozók közül még ma is működik egy-kettő, ezeket viszont már a két világháború között alakították ki. Már akkor is kulcsfontosságúak voltak a közlekedésben.


A 2-es villamosnak sem mindig az volt az útvonala, amerre ma közlekedhetünk vele – eredetileg a Keleti pályaudvar környékén építették ki a járat vonalát, illetve a Dózsa György úton is megfordult, valamint a Klauzál utca szűkebb részeire is bepillantott. A Dózsa György úton ugyanakkor 1952-ben, amikor a Felszabadulás tér újjáépítését végezték, a városvezetés megszüntette a villamosközlekedést ehhez az úthoz köthetően – ez pedig az egységes, körbeérő villamoshálózat megszűnését jelentette.

hirdetes


A 60-as években átestek egy kisebb törésen


A villamosok sikere végett Budapest a sínek városává vált – ez pedig egészen az 1960-as évekig töretlen volt, amikor is megjelent egy gyorsabb, modernebb közlekedési eszköz – a metró, amely készen állt elvarázsolni a város lakóit.


A villamosok hanyatlása


Bár az első. a 19. század végén felavatott metróvonal nem jelentett nagyobb veszélyt a főváros villamosai számára, a 2-es metró megjelenése már annál inkább – ennek oka, hogy a 2-es metró végett a villamosforgalom teljesen megszűnt a Rákóczi úton. A síneket is eltávolították 1975-ben.


hirdetes
A villamosokat mégsem sikerült kiiktatni, ugyanis a 4-es metrót 1970-ben tervezték átadni, ez ugyanakkor nem történt meg. A 2-es metró végett felszámolták a Margit híd és a Batthyány tér között közlekedő járművet, a 3-as metró pedig a Váci út és az Árpád út közötti villamosjáratot szüntette meg. Mindemellett a közlekedőnek az utóbbival kapcsolatban le kellett mondaniuk a Kálvin téren, az Üllői úton, valamint a Pöttyös úton közlekedő villamosokról is.


A budapesti villamosok felszámolása a 80-as, 90-es évek során is folytatódott, melyek közül az utolsót, a 23-asat 2000-ben szüntettek meg.

A kép forrása: 
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A törkölypálinka

A törkölypálinka: Hungarikum. A törkölypálinka kizárólag Magyarországon termett szőlő... Tovább

Élet és Irodalom

Élet és Irodalom: Az Élet és Irodalom (röviden ÉS) magyar irodalmi-közéleti hetilap 1957... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Retró
X
Kövess minket facebookon!