hirdetes

A legnagyobb erdélyi magyar író-Wass Albert

Sz.F.
A legnagyobb erdélyi magyar író-Wass Albert

Emigrációban

Először Sopronba utazott, majd 1951-ig Németországban élt, Bleichbachban, később Hamburgban. Onnan négy fiával, 1951. Szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetemen a nyelvi laborban dolgozott technikai segédszemélyzetként (ő kezelte a magnószalagokat). Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.

A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.

hirdetes

A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat. 1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, majd megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céh - et (1963). Cikksorozatot indított Magyar szemmel címmel, megküldte lapjait az egyetemeknek és a Fehér ház tagjainak.

hirdetes

Angol nyelvű lapokkal próbálta életben tartani a kossuthi Duna-menti Konföderáció eszméjét éppúgy, mint a kisebbségi magyar lét elleni igazságtalanságok számonkérését a szlovák, a román és szerb állammal szemben (Danubian Resarch and Information Center (1966), Transilvanian Quarterly (1979), Hungarian Quarterly (1984), Central European Forum (1988). Nemzetközű jellegű tevékenységéért és művei esztétikai értékének elismeréséül a Száműzött Írók Amerikai PEN Klubjának tagjává választották.

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Kuvasz

Kuvasz: Egyike a 9 magyar kutyafajtának, melyeket világszerte elismernek. A kuvasz a magyar... Tovább

Korondi kerámiák

Korondi kerámiák: Székelyudvarhelytől 26 km-re, a Korond-patak völgyében található Korond... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarság
X
Kövess minket facebookon!