hirdetes

Charlie, Tóth Vera, Kökény Attila is fellép a Zenefüred programsorozaton

VN

Zenefüred címmel július 14-én pénteken több mint egy hónapon át tartó programsorozat kezdődik Balatonfüreden. A fellépők között lesz mások mellett Charlie, Tóth Vera, Kökény Attila, Zoltán Erika és Dolhai Attila – olvasható az MTI hírpotráljám. Imádjuk Balatonfüredet, imádjuk az ilyen szuper programokat is, tehát ezt az egészet is alig várjuk. Ugye ti is mentek?

Zenefüred koncertek 2023 július Balatonfüreden

Charlie Balatonfüreden!

Augusztus 19-ig hét könnyűzenei és musicalkoncerttel várja az érdeklődőket a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ. A Zenefüred nyitóhétvégéjén, július 14-én pénteken Charlie, másnap, szombaton pedig a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái adnak műsort - közölték a szervezők az MTI-vel. Horváth Charlie műsorának címe: Az légy, aki vagy! A 75 éves énekes, aki a Generállal, a Tátrai Banddel, majd szólóban is rendkívül sikeres lett, a rock, a dzsessz, a blues, a soul és a funky műfajában is otthonosan mozog jellegzetes, rekedtes hangján előadott dalaival. Legutóbbi lemeze, a Mindenen túl 2020-ban jelent meg; mostani turnéja egyfajta összegzése több évtizedes életművének.

hirdetes
   

A 100 Tagú Cigányzenekar baaltonfüreden

Július 15-én a Zenefüred színpadára a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái lépnek. A Magyar Örökség és Hungarikum-díjas 100 Tagú Cigányzenekar tagjai cigány származású muzsikusok, akik a komolyzene mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak; zenei világuk átmenet a cigányzene, a komolyzene, a könnyűzene és a világzene között. Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal vettek részt közös produkcióban más műfajban tevékenykedő ismert előadókkal, és ezekből a találkozásokból mindig izgalmas, különleges koncertek születtek. Július 15-én a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái vezetésével operettgálát tartanak ismert slágerekkel a Budapesti Operettszínház két művésze, Szendy Szilvi és Peller Károly közreműködésével.

hirdetes
   

A Zenefüred fellpői (2023)

A Zenefüred további nyári programjában augusztus 2-án Tóth Vera, 5-én Kökény Attila és Rakonczai Viktor, 11-én Zoltán Erika, 13-án Dolhai Attila ad koncertet, végül augusztus 19-én a Sissi, a magyar királyné című nagyoperett lesz műsoron. A Zenefüred koncertjeit a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ fedett szabadtéri színpadán, esős időben pedig az épület sportcsarnokában rendezik meg. Részletek, és jegyvásárlás ITT
 

Forrás: MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Liszt Ferenc

Liszt Ferenc: az egyik leghíresebb magyar zeneszerző. A klasszikus meghatározás szerint Liszt... Tovább

Kecske-lyuk

Kecske-lyuk: Magyarország egyik legnépszerűbb és legjelentősebb barlangja. A fokozottan védett... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Hírek Szórakozás Történelem
X
Kövess minket facebookon!