hirdetes

A varázslatos lillafüredi látképpel rendelkező Zsófia-kilátó és története

ZH

Miskolc és környéke, de leginkább Lillafüred egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hazai turisztikai célpontok terén, ezt az is bizonyítja, hogy idén a legtöbb szavazatot is a Zsófia-kilátó nyerte el az Év Kilátója versenyen, amit nem csodálunk, hiszen páratlan kilátással rendelkezik Lillafüredre, ami minden arra járó turistát magával ragad!

zsófia-kilátó

Lillafüred látnivalói a Zsófia-kilátóból

Az Újonnan felújított kilátópontot, a Zsófia-kilátót gyakran nevezik a kilátók királynőjének is, hiszen úgy helyezkedik el Lillafüred felett, ahogy az egy igazi felségtől elvárható lenne. Címét idén bizonyítottan is elnyerte, hiszen 2022-ben az Év Kilátója nyertese lett. Tehát az idei nyáron átadott kilátó mindenki számára új bakancslistás hellyé varázsolta a varázslatos borsodi várost, akár járt már Lillafüreden, akár nem! Az építményből minden évszakban csodás a kilátásunk nyílik a Palotaszállóra és környezetére, látni innen a függőkerteket, a Hámori-tavat és a csónakkikötőjét is és távolabbra tekintve pedig megcsodálhatjuk a környező hegyeket és a Szinva, valamint Garadna-völgyeket is.

A kilátók királynője, a lillafüredi Zsófia-kilátó és története

A Zsófia-kilátónak igazán különleges története van, hiszen ez volt az első vidéki kilátótorony, amelyet több mint 120 évvel ezelőtt készítettek. A Zsófia-kilátó terveit Szűcs Sándor, egy miskolci mérnök készítette és nevét a borsodi báró és vármegyei főispán, Vay Béla feleségéről, gróf Teleki Zsófiáról kapta. Ugyan a tervek már elkészültek az 1890-es évek végére, csak tíz évvel később válhatott Lillafüred neves látnivalói közé, ugyanis 1900-ban adták át, de azonnal hatalmas sikert aratott a miskolci turisták körében. A II. Világháború ugyan sok mesés épületünket és építményünket megviselte, a kilátó túlélte a háborút, viszont 1950-ben úgy döntöttek, hogy katonai célok miatt a kilátót lebontják és antennát tesznek a helyére. Ez sajnos így is lett.

hirdetes

palotaszálló kilátás

2022, az újjáépítés éve

Idén nyáron azonban végtére sikerült átadni az újjáépített Zsófia-kilátót, amely gyönyörű látképével a Palotaszállóra, ma már újra kecsegteti a kirándulni vágyókat Lillafüredre.

hirdetes

Az újjáépítés során a kilátó alsószintjét kőburkolatból alakították ki, és a régi létrás megoldás helyett egy biztonságos lépcsőt építettek a felmászáshoz. Nem csak a kilátó biztonságosságára, de az esztétikájára is ügyeltek az újjáépítés során, így tetejét egy kupola koronáz meg, amit, ha múltjával összekapcsolunk, akkor már érthetjük is a kilátók királynője elnevezést.

A kilátót gazdagították különböző tájékoztató és informatív elemekkel is, hogy ne csak a szép látványt élvezhessük, de a hely történelmével is megismerkedhessünk, ha ellátogatunk a kilátóba. A kilátó újjáépítését mintegy 50 millió forintnyi támogatásból sikerült megvalósítani, ami alatt kifejezetten ügyeltek, hogy az itt található természeti értékek semmiképp ne sérüljenek.

A Zsófia-kilátó megközelítése

A Zsófia-kilátót Lillafüreden találjuk, amit megközelíthetünk autóval, busszal vagy a Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal is. 

Ha túrázni szeretnénk, akkor érdemes a lillafüredi Palotaszállótól elindulnunk gyalog, és a Hámori-tó sarkától megkerülve a függőkerteket, követni a K+ jelzést. Ezen az útvonalon haladva lassan elérkezünk a Kohászati Múzeumhoz, ahonnan már a K háromszög jelzésen kell tovább haladnunk, amely felvezet a hegyoldalon.

A kilátóhoz körülbelül 1,8 kilométeres túraútvonalon juthatunk el, a szintkülönbség pedig 141 méter.

A kilátó egyébként ingyenesen látogatható.
 

Forrás: a kép forrása: Fortepan.hu - Szekrényesy Réka

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Tokaji aszú

Magyarországi tokaji borvidéken előállított tokaji aszú: Hungarikum. A Tokaji Aszú a... Tovább

Francia drazsé

Francia drazsé: az egyik legklasszikusabb magyar édességfajta. Maga a szó egyébként francia... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Kirándulás Utazás
X
Kövess minket facebookon!