hirdetes

5 hely Kelet-Magyarországon, ahová mindenképp érdemes ellátogatnod az ősz folyamán

SFV, ZH
Kelet-magyarország

Nagyerdő


A debreceni Nagyerdő minden évszakban kecsegtet valami gyönyörűséggel. Tavasszal könnyed sétákkal, izzasztó maratonokkal és a friss, melegedő levegő első szabadban történő fagylaltozásaival kecsegtet, nyáron fesztiválokkal, Virágkarnevállal és stranddal vár, míg télen a korcsolyapálya nyitja meg kapuit. Mégis mind közül  a legelragadóbb talán mégis az ősz, hiszen végtelenül jól tud esni az egyre hűvösebb időben egy-egy termálfürdőzős nap, ahová az út a városon át, mégis a természethez lehető legközelebb vezet. Ha esetleg akad lehetőségetek, hogy több napot töltsetek el az Alföld fővárosában, akkor a szintén a nagyerdőn található állatkertbe is érdemes ellátogatnotok, főleg, ha gyerkőcökkel vagytok, hiszen ezek az utolsó napok, amikor még ébren láthatjátok a téli álomra készülődő állatokat.

hirdetes


Törökfürdő


Már fentebb említettük, hogy a fürdőzés jó. Főleg ősszel, meleg vízben. De tudjátok, hogyan a mégjobb? Ha mindeközben tényleg teljesen ellazulhattok. Az egri törökfürdőben erre megvan a lehetőségetek, ugyanis amellett, hogy már maga a hely is egyfajta szertartásos hangulatot áraszt, az is fontos előnye, hogy soha nincs tömeg, és többnyire egy medencére maximum 3-4 ember jut. Ráadásul gőzkabin, szauna és mindenféle egyéb masszázsélmény várja az idelátogatókat. A legbátrabbaknak van lehetősége kombinált jegyet is venni, így az egri termálfürdő kinti medencéit is használhatják.

hirdetes


Használjátok ki Ti is a természet múlandóságának ezt a gyönyörét, adjátok át magatokat a lenyugvó kedélyeknek, kiránduljatok és pihenjetek kicsit, mielőtt még igazán cudarrá válna az idő és megindulna a karácsonyi készülődés!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Szegedi Szabadtéri Játékok

Szegedi Szabadtéri Játékok: 1930-ban kezdte meg a „működését” Magyarország... Tovább

Normafa

Normafa: a fővárosiak egyik kedvenc kirándulóhelye. A Normafa, eredetileg Viharbükk kedvelt... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld