hirdetes

A közelmúlt sporthírei

Oláh Tamás
Sporthírek

Koronavírusos a Cseh válogatott, a meccseket azonban nem fújták le

3 tagjának is a válogatottnak pozitív lett a koronavírus tesztje Csehországban. A rajongók és a csapat tagjainak legnagyobb meglepetésére azonban a legközelebbi meccseken ugyanúgy részt vesznek. 
A vasárnap megrendezett Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt elvégzett tesztek során kiderült, hogy hárman is pozitív eredményt kaptak a Cseh válogatottban. Bár egyelőre nem letisztázott, hogy az érintettek a játékosok között vannak-e, vagy csupán stábtagok, a szövetség mindenkit biztosított róla, hogy ha kell a futballisták akár otthonról is csatlakoznak majd a kerethez.
Ezen kívül több, mint 15 esetben új vizsgálatra van szükség, mivel az első eredmények nem lettek teljesen egyértelműek a szakemberek szerint.
Az eredeti tervek szerint szombaton Ciprusról utaztak volna a csehek Haifába, mivel a 2:1-re megnyert szerdai mérkőzést követően a szigetországban maradtak a játékosok. A közlemények szerint azonban az edzők és a stábtagok mellett csupán 9 játékos tudott elindulni, a többiek még Cipruson tartózkodnak és várják az újabb tesztek eredményeit.

hirdetes
Ha a helyzet úgy kívánja otthonról is csatlakozni fognak focisták a kerethez, így nem kell lefújniuk az NL-mérkőzést.

Mi lesz a vírussal a Tokiói olimpián?


Egy japán egészségügyi szakértő szerint, a jövő nyáron megrendezésre kerülő Tokiói olimpián minden valószínűséggel jelentősen emelkedni fog a koronavírus betegek száma.

hirdetes
Okabe Nobuhiko kormányzati szaktanácsadóként a Kyodo Newsnak azt nyilatkozta, hogy ennek oka nem más, mint a világ minden tájáról érkező rengeteg néző. A fertőzés növekedését tehát a játékok is előidézhetik.
"A játékok leállítása valószínűtlen, de rendkívüli gondosságot követel a rendezés. Nekünk, egészségügyi szakértőknek meg kell mutatnunk, hogyan és hol tegyünk óvintézkedéseket" – jelentette ki a japán orvos. A továbbiakban így fogalmazott: "Mivel a fertőzések számát nem lehet nullára csökkenteni, arra kell törekedni, hogy minél alacsonyabb szinten tartsuk a megbetegedéseket"- ezzel is utalva arról az eshetőségről, hogy zárt kapus olimpiát kellene tartani. Azzal ugyanis, ha kitilthatnák a nézőket a stadionokból és a nézőterekről jelentősen csökkenthetnénk az új megfertőződések számát.
Ezt követően a japán egészségügyért való aggodalmát fejezte ki: "És mindenáron el kell kerülni az ország egészségügyi rendszerének összeomlását”.
A jövő nyáron megrendezésre kerülő olimpián több, mint 200 országból, nagyjából 11 ezer versenyző fog érkezni és részt venni. A világjárvány miatt 2021-re halasztott olimpiát július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiát pedig augusztus 24-től szeptember 5-ig.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Európa

Európa: Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon... Tovább

Tüskevár

Tüskevár: az egyik leghíresebb magyar regény. A Tüskevár Fekete István tollából származik... Tovább

Tovább a lexikonra
Hírek Magyarország Sport