hirdetes

A legszebb tavaszi kirándulóhelyek Magyarországon - Látogasd meg mindet!

Sz.F., ZH
A legszebb magyar kirándulóhelyek tavasszal

Legszebb magyar kirándulóhelyek – Turulmadár

Európa legnagyobb bronzmadara. Kiterjesztett szárnya 14 méter, karmaiban az Árpád-kard 14 méter hosszú. A szobor Árpád honfoglaló magyarjainak a bánhidai síkon 907-ben Szvatopluk morva fejedelem föltött aratott győzelmére emlékeztet. Érdekesség, hogy a Milleniumi ünnepségek idején, 1896-ban 7 kiemelt jelentőségű emlékmű épült a történelmi Magyarországon a honfoglalás és államalapítás tiszteletére: például a pannonhalmi apátság melletti emlékmű, a Nyitra melletti 558 méter magas hegyen az Árpád-oszlop (amit 1923-ban a csehek leromboltak), az ópusztaszeri műemlékegyüttes, a fővárosi Hősök terének emlékoszlopai és a bánhidai Turul-emlékmű. A jeles alkotás mára Tatabánya meghatározó jelképévé vált. A város címerében is szerepel. Környékét, a Turul parkerdőt mint védett területet azóta rendbetették, Turul tanösvényt alakítottak ki a Szelim-barlangig, felújították a turistajelzéseket, tárgyakat és kiépítették a vízvezetéket, a világítást.

hirdetes

 

A szoborról

Törtkőből rakott csonka gúla talapzaton áll, a szobor nagyméretű, kiterjesztett szárnyú, nyitott csőrű bronz madár, szárnyának fesztávolsága 15 méter. Európa egyik legnagyobb madárszobra. Karmai közt kardot tart, fején stilizált, aranyozott, magyar szent korona. Talapzatán feliratos tábla. Stílusa historizáló. Készítője Donáth Gyula, aki a budapesti Várnegyedben, a királyi palota északkeleti végénél (a sikló felső állomásánál) található 6 m magas turul-szobrot is készítette 1905-ben.

Legszebb magyar kirándulóhelyek – Vácrátót 

Pest megyében, Veresegyház közelében és Őrbottyán szomszédságában találhatjuk Magyarország legnagyobb botanikus kertjét. Természetvédelmi területnek számít, nagyjából 30 hektáron helyezkedik el, a kertben 13000 növényfajt figyelhetünk meg, felbecsülhetetlen nemzeti értéknek számít, mivel Európában is egyedülállónak számít. Különösen gazdag a fás szárú növények gyűjteménye, 3300 fa és cserje található a botanikus kert területén, köztük láthatunk juhart, kőrist, berkenyét, borókát, lonc-, orgonafajokat, madárbirseket és még sorolhatnánk. Érdemes ősszel ellátogatni Vácrátótra, a tavak és a növények különleges hangulatot teremtenek.

hirdetes

 

Legszebb magyar kirándulóhelyek – Visegrád 

Magyarország egyik legkisebb, de egyik legrégibb városa. Népszerű kirándulóhely, régészeti jelentősége kiemelkedő. A Dunakanyarban, a Duna folyam jobb partján, Budapesttől északra 30 km-re található, a Visegrádi-hegységhez tartozó hegyek koszorújában. A Várhegy 328 m magas. (A Budapest-Visegrád távolság a a 11-es főúton 42 km.) Visegrád első vára, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon állt, s valójában itt raboskodott Salamon király is (nem pedig a későbbi, róla elnevezett toronyban). A ma látható és látogatható fellegvárat IV. Béla építette a királyné hozományából, 1250 után. 

 

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Fertő tó

A Fertő tó az ország nyugati csücskében található alacsony vízállású, néhol lápossá... Tovább

Biros Péter

Biros Péter: a 20 háromszoros olimpiai bajnokunk egyike. 3-szor Olimpiát, egyszer vb-t és... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Kirándulás Magyar Magyarország Utazás
X
Kövess minket facebookon!