hirdetes

Fel a Szent György- hegyre: A Szent György-hegy legendája

Noémi Vida
Szent György-hegy története
Egyszer réges-régen egy sárkány érkezett a Szent György-hegyre, megtetszett neki a hely, és meg is telepedett egy kis időre. Pár nap múlva elment szétnézni a faluba, ahol ki is nézett magának egy csodaszép leányt, s feleségül is kérte. A falubeliek persze nem akartak neki oda adni a leányt, de a sárkány szörnyű haragra lobbant, s akkora tüzet okádott ki magából, hogy három ház menten porig égett, s így szólt a lakókhoz: „Mostantól minden nyári napfordulón adtok nekem egy leányt! Ha nem lesz ott a lány a barlangom előtt, felégetem az egész falut!” Innentől kezdve minden nyári napforduló gyásznap volt a faluban 7 éven keresztül, ugyanis ekkor küldték fel a leányokat. De a 7. évben megtört a jég, ugyanis a sárkány megbetegedett, és a hozzá felküldött leányt, Katicát kérte, hogy gyógyítsa meg, az egyességet kötött a fenevaddal, ha segít neki, többé nem tartja rettegésben a helyieket. Innentől kezdve a meggyógyított sárkány csak a vadakat csemegézte, és a helyiek teljes biztonságban élhettek tovább. Sőt, még barátságot is kötöttek a sárkánnyal, ugyanis mikor egyszer egy farkas mészárolta le a nyájat, a gazdák minden igyekezetük ellenére sem tudtak mit tenni, még nem egy napon arra lettek figyelmesek, hogy a templom lépcsőjén fekszik a hatalmas farkas teteme rajta sárkány harapásokkal. Innentől kezdve a falusiak nem féltek semmitől, mert a sárkány megvédte őket. Amikor eljött a sárkány utolsó órája, sokan elmentek a faluból, hogy búcsút vegyenek tőle. Alegenda szerint pedig a sárkány pedig utolsó jeges leheletével megdermesztette a barlang levegőjét, s azóta is érezni a Sárkány-lik környékén a jeges hideget. Így jött létre a Sárkány-lik nevezetű jégbarlang!
hirdetes

Akkor honnan a Szent György név?

Valami szerinted is sántít a történetben? Hogy jön az egészhez Sárkányölő Szent György? Hát úgy, hogy van egy másik verziója is ennek a történetnek, miszerint a sárkány nem tért jó útra, és nem is volt egyedül, de Szent György szembeszállt vele, és lemészárolta a teljes kolóniát, ezzel megmentve a helyieket. A honfoglaló magyarok egyébként a hegyet Magas-hegynek nevezték el.

hirdetes

„A Balaton és a közeli tanúhegyek felé nyíló káprázatosan szép kilátást fényképeken nehéz megmutatni, mert a fotók messze nem adják vissza azt az érzést, amelyet a Szent György-hegy tetején álló, és a Balaton-felvidéki tájat magasból csodáló turista érez, amikor körültekint Kisfaludy Sándor, Lóczy Lajos vagy éppen Bujtor István kedvenc vidékén.” De azért mi megpróbáljuk…. kattintsatok a képre, és lapozzátok végig a galériát, ne felejtsétek el likeolni sem a kedvenceteket!

 

És ha már Szent György-hegy és legendák, akkor ezt a történetet is ismerned kell, íme a szellem járta Szent György-hegyen roskadozó Ify kápolna története!
 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Sopron

Sopron Magyarország nyugati csücskében található város, melyet szokás a Hűség Városának... Tovább

Kései szegfű

Kései szegfű: nemzeti értékünknek számít, melyet szigorúan tilos leszedni vagy letaposni. A... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság Utazás
X
Kövess minket facebookon!