hirdetes

Érdemes július első hétvégéjén a Balaton felé venni az irányt? Milyen programok lesznek, jó idő lesz?

VN
A legjobb hétvégi programok a Balatonnál július

Gyenesi Keszegfesztivál

Most vasárnap, azaz július 4-én rendezik meg Gyenesdiás a már hagyománynak számító gasztro-rendezvényét, a Keszeg-partyt. Mondani sem kell, hogy lesz keszeg, méghozzá sütve, de lesznek gyerekprogramok is, játszóház, mesterségbemutató, koncert és vásár is. Helyszín: Gyenesdiák, Kárpáti Korzó, időpont: vasárnap 10.00-21.30.

KeszhelyFeszt

Keszegfeszt után jöjjön a KeszthelyFeszt, amit jól gondolsz, Keszthelyen rendeznek meg. Az egész hétvégén pezsegni fog az egész város, izgalmas programok sora vár rátok 2. és 4. között. „Zamatos borok, fantasztikus koncertek – ez a KeszthelyFest, a nyugat-balatoni nyár egyik legkiemelkedőbb rendezvénye.” Sok-sok koncert sok-sok gasztro kalanddal, érdemes lesz a városban járni-kelni, és nyitott szemmel, illetve füllel közlekedni.

hirdetes

Hévízi koncert

Hévíz a gyógyvíz fővárosa, és éppenséggel itt is lesz program a hétvégén, úgyhogy egy gyógyító fürdő után is akad tennivaló. 2021. július 3-án 16 órától a Zenélő Magyarország rendezvénysorozat részeként a Magyar Rádió Művészeti Együttese ad koncertet Hévízen, a Gróf Festetics György téren. Mendelssohn-, Morley-, Purcell-, Kodály-, Bartók- és Vajda-művek, és olyan klasszikusok, mint Mozart, Bach, Vivaldi,Händelt, Wagnert és John Williams lesznek műsoron. 

hirdetes

Komolyzenei esték Balatongyörökön

Szombaton és vasárnap is komolyzenei esték várják a zenekedvelőket Balatongyörökön, méghozzá a templomban. Szombaton 19.30-kor népszerű filmzenékkel, klasszikusokkal és népzenei összeállításokkal a Clermont Quartet vár titeket. Vasárnap pedig szintén 19.30-kor a Voice & Brass Quintet Vivaldi, Mozart, Bizet, Puccini Liszt, Erkel és Csajkovszkij művekkel.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Adótanácsadó Budapest

Ha vállalkozást indítunk, minden esetben fel kell keresnünk egy olyan embert, aki segít... Tovább

Sopron

Sopron Magyarország nyugati csücskében található város, melyet szokás a Hűség Városának... Tovább

Tovább a lexikonra