hirdetes

Ezeket Neked is érdemes ismerned – 5+1 kúria és kastély, mely még szebbé varázsolja a Balaton partját

TK

A Balaton mellett számos kastélyról és úrilakról beszélhetünk, melyek meseszéppé teszik környezetüket. Az őszi színekben pompázó természettel körülölelve pedig egyszerűen lélegzetelállító látványt nyújtanak! Amennyiben egy kisebb kirándulást tervezel a közeljövőben, hozzájuk mindenképpen érdemes lesz majd ellátogatnod!

Vaszary villa

Ezek az épületek az évszázadok során rengeteg történelmi emléket gyűjtöttük össze, számos történelmi viharon mentek keresztül. Történetük is olykor kacifántossá vált – ezek a meseszép épületek már elvesztették eredeti funkciójukat, volt, hogy kifosztották őket, tönkre tették berendezéseiket. Jobb esetben évek múltán más mivolthoz jutottak egy rövidebb időre – iskolák, kórházak működtek falaik között. Ezzel szemben akadnak olyan épületek is, melyek romos állapotban várják újbóli fénykorukat, azt, hogy sorsuk jobbra forduljon.


Csillagvár – Balatonszentgyörgy


A Csillagvárat még gróf Festetics László emeltette, mely eredetileg egy vadászkastélynak épült 1820-21 között. Nevét alaprajzáról kapta, ugyanis az egy négyágú csillagot testesít meg. Az akkori kornak megfelelően négy esztendő múltán már árokkal és magas sánctöltéssel egészítették ki – így már ténylegesen egy középkori várra hasonlított. 

hirdetes


Falai között ma múzeum működik, parkjában játszótér várja a látogatókat.

 

 

 


Fekete-kastély – Balatonederics


A Fekete-kastély rendkívül sötét és hátborzongató történettel rendelkezik, csakúgy, mint épülete is siralmas és szomorú, falaihoz is vérfagyasztó történetek köthetőek. 1880-ban építette Nedeczky Lajos István a nemesi család otthonát, melyet később anyagi nehézségek miatt testvérének, Nedeczky Jenőnek kénytelen volt eladni. 


Jenő felesége betegségben hunyt el, de ezt követően több haláleset is történt a kastély falai között – többségében öngyilkosságokról beszélhetünk, saját kezükkel vetettek véget életüknek a lakók, de arról is hallhatunk történeteket, hogy féltékenység miatt is folyt vér az épületben.

hirdetes

 

Cikkünk még nem ért véget – amennyiben érdekel, merre érdemes még ellátogatnod, lapozz!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Béres csepp

Béres csepp: A Béres Csepp egy magyar humángyógyászati készítmény. A Béres Cseppet 2013-ban... Tovább

Ingatlan Balaton

Egy ingatlan a Balaton szomszédságában remek lehetőségeket nyújt azok számára, akik... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Szórakozás Utazás
X
Kövess minket facebookon!