hirdetes

Balatoni retró

P.B.
Balatoni emlékek

Siófok 

Elmondható, hogy a Balaton fővárosa Siófok, de ez nem mindig volt így. Eleinte a turizmusra nem fektettek nagy hangsúlyt, inkább a Sió csatorna szabályozásával foglalkoztak. Megépítettek egy új zsilipet, amely lehetővé tette a hajózást. A 60-as években kezdték újra a turizmus fejlesztését, ami a mai napig tart. A szórakozóhelyek megjelenése és a nagy szállodák odavonzották a vendégeket.

Közlekedés 

1964-ben kezdték meg az M7-es autópálya építését, hogy az addigra már teljesen leromlott 7-es számú főút forgalmát enyhítsék. Az 1990-es évekig elég elterjedt volt a 7-es főút mellett stoppoló emberek látványa, sokan így próbálták megspórolni az utazás árát.

A két part között a kompjáratok már a hetvenes években nagy népszerűségnek örvendtek. Előszeretettel használták a turisták és a munkába igyekvők is, hiszen nem kellett megkerülni az egész tavat, így egyes esetekben több, mint 100 kilométert és akár több órás utakat spórolhattak meg.

hirdetes

A személyhajózás már az 1800-as évek közepe óta folyamatosan jelen van a tavon, majdnem minden kikötőből lehetőség volt egy sétahajózásra befizetni.

Sajnos kerékpárutat csak 1993-ban kezdtek kiépíteni, így régen az autók között és a járdán cikázva lehetett csak eljutni a célunkhoz.

A vonat számított a legnépszerűbb közlekedési eszköznek, mivel minden településen több ponton is lehetőséget adott az utasok fel- és leszállásának. A legtöbb embernek vannak szép emlékei a balatoni vonatozásokról, akár egy siófoki buli, vagy egy nyaralás miatt. 

Balaton népszerűsége

A 70-es évek végétől egyértelműen látszott, hogy a balatoni települések többsége a szezon alatt megtelt. Már a reggeli órákban is nehéz volt helyet találni a plédeknek, az árnyékos területekről a 8-9 óra után érkezők pedig nem is álmodhattak. 

hirdetes

Elmondható, hogy a Balaton az egyik leglátogatottabb vízpart Közép-Európában. Nem csak a magyarok számára emlékezetes, hanem a környező országokból érkező turistáknak is. Reméljük, hogy még sok ideig élvezhetjük a szabadstrandokat, hajóutakat és a vízibiciklizést. Ez a hely megőrizte szépségeit az utóbbi évtizedekben is. A legtöbb tipikus balatoni büfé is ugyanúgy megmaradt a vízparton, ahol sok esetben az étlap sem változott. Még napjainkban is a legnépszerűbb ételek közé tartozik a főtt kukorica, palacsinta, lángos.
 

  1. kép forrása: fortepan.hu, Adományozó: Romák Éva, Képszám: 74813
  2. kép forrása: fortepan.hu, Adományozó: Korenchy László, Képszám: 44602
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Hillebrand Jenő-barlang

Hillebrand Jenő-barlang: Csodás barlangjaink egyik, melyre joggal lehetünk büszkék. Az 1947-ben... Tovább

Kiss Ernő

Kiss Ernő: Eleméri és ittebei Kiss Ernő honvéd altábornagy, az aradi vértanúk egyike.... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!