hirdetes

Döntött az EU - Betiltják a műanyag tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat!

Sz.F.
A műanyagok betiltása a cél

Elképesztő adatok kerülnek napvilágra minden nap, az Európai Bizottság dokumentációjából például az derül ki, hogy a tengerekbe kerülő szemét nyolcvan százaléka műanyag, ráadásul a jogszabálytervezet által korlátozott műanyagok az összes tengeri szemét hetven százalékát teszik ki. A lassan lebomló műanyaggal az a legnagyobb baj, hogy felgyűlik az óceánokon, tengereken, és a világ összes strandján, a tengeri élőlények (teknősök, bálnák, fókák, madarak, halak, kagylók, stb.) szervezetében már megjelent a műanyag, amely így természetesen jelen van az emberi élelmiszerláncban is. 

Már 2018-ban is tett lépéseket a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorításának érdekében az Európai Parlament, ekkor szavazták meg az első álláspontot az ügyről. Többek között azt javasolták, hogy a korlátozások vonatkozzanak a polisztirol étel-, és ital csomagolóanyagokra is, és olyan szabályozást terjesztettek elő, mely szerint az Európai Uniós tagállamok 2025-ig legalább huszonöt százalékkal csökkentsék az egyszer használatos poharak fogyasztását, 2025-ig faragják felére, 2030-ig pedig a mostani húsz százalékára a műanyag cigaretta filterekből származó hulladékot. 

hirdetes

Ezután kezdődtek meg a tárgyalások az Európai Parlament és a tagállami kormányokat tömörítő uniós testület, az Európai Unió Tanácsa között, ezek a tárgyalások négy hónapig tartottak. Közösen megalkottak egy olyan szöveget, amely a parlamentnek és a kormányoknak is elfogadható. Egy évet kellett várni arra, hogy az uniós jogszabály megkapja a végleges jóváhagyást az Európai Parlamenttől. 

hirdetes

Szerencsére az utóbbi években sikeresnek és népszerűnek mondható a műanyagok elleni fellépés világszerte, a műanyag zacskók használatát egyre több országban adóztatják keményen, de több olyan állam is van, ahol teljesen betiltották, vagy be fogják tiltani ezeket, a magyar kormány is erre készül. A jövőt egyelőre a bioműanyagok jelenthetik, amikkel kapcsolatban azonban még nagyon sok a buktató. Sokkal inkább az emberek hozzáállásán kellene változtatni, ideje lenne, ha mindenki belátná azt, hogy hatalmas károkat okozunk a műanyagokkal! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Csepel-sziget

 A Csepel-sziget az egyik legnagyobb dunai sziget. Itt van a 314 méter magas ipari műemlék,... Tovább

Ady Endre

Ady Endre: teljes nevén diósadi Ady András Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Hírek