A virágzó Tabán és a hidroplánállomás
Budapest második légikikötője egykor a Dunán volt, a Szabadság hídnál – ez pedig biztosította, hogy a 20-as években akár Bécsbe, akár csak a Balatonra minél hamarabb eljussanak az emberek, napi szinten.
Meglepő lehet, hiszen a 1920-a évek egyik jelentős repülőterét a mai napig látjuk, nem is ritkán – csak már egyáltalán nem ilyen célokat szolgál. Ez a Duna, ugyanis a repülés hőskorában a hidroplánoknak, azaz a vízről felszálló repülőgépeknek sokkal nagyobb szerepet tulajdonítottak, mint manapság – valószínűleg azért, mert akkoriban kevés repülőtér állt rendelkezésre, ugyanakkor a vízfelület már eredendően rendelkezésre állt.
Az Aeroexpress Rt. a Gellért téren, valamint a Ferenc József (mai Szabadság) hídtól délre, a Dunán működtette hidroplánállomását – 1923 – 26 között. Az ehhez köthető emléktábla megtalálható az egykori vámszedőház falán.
Tabán bár ma is megtalálható a fővárosban, mégis teljesen más formában, mint anno – azokban az években egy más hangulatú, más városrésznek nézett ki. Akkoriban íróknak, festőknek, művészeknek, illetve népszerű mulatóknak adott otthont. Hogyan is nézett ki? Girbe-gurba utcácskákkal, italmérésekkel, borozókkal kell elképzelni, ahol igazi társasági élet alakult ki – magyar írók kedvenc helyeként tartották számon. 1933 – 36 között került lebontásra, annak ellenére, hogy sokan felszóltak eltüntetése ellen.
Iparcsarnok
Az Iparcsarnok nem található már meg Budapesten – ez szintén a második világháború áldozatává vált. 1885-ben építették meg a Városligetben, egy középen diadalkapus, földszintes, gigantikus kiállítócsarnokot kell elképzelnünk, neoreneszánsz stílusban.
Eredetileg az épület azt a célt szolgálta, hogy az iparművészeti gyűjteményt mutassa be, a kiállítás bezárása után pedig Múzeum lett – egészen a második világháború végéig kiállításoknak adott otthont. Homlokzata a Keleti pályaudvar főbejáratához hasonlított, 14 négyzetméter nagyságú volt szebb napjain.
Kép forrása: Fortepan / Weygand Tibor
