hirdetes

Ezen a hétvégén sem kell unatkozni – nézzük, mit kínál a főváros július 16-18. között!

Rékka

Bár a hétvégén lehet számítani esőre, felhőkre, a hőmérséklet továbbra is nyárias, meleg lesz. Ha pedig nincs olyan kánikula, biztosan neked is több kedved van kimozdulni – mutatom is, milyen programlehetőségek várnak ezen a hétvégén, ha Budapesten jársz!

Szuper budapesti programok július 16-18. között

Bohemian Betyars & Parno Graszt - KOBUCI - 07.16.

A Bohemian Betyars és a Parno Graszt világszintű ismeretségre és elismerésre tett szert, amikor 2017 elején azzal az egyszerű céllal összefogtak, hogy a magyar és cigány elemekkel gazdag népzenei hagyományt szeretnék a fiatal generáció számára bemutatni és elérhetővé tenni. Már a közös munkát megelőzően is igaz volt az, hogy a zenekarok széles zenespalettát használnak, ennek köszönhetően pedig sikerül elérniük a különböző generációkat. Az együttműködés során nagy hangsúlyt fektetnek a magyar és cigány hagyományok továbbörökítésére, és egy olyan egyedi látásmódot visznek a zenébe, amely jelenleg egyedülálló. A fiatalabb generáció korszerűségét és az erős múltú tradíciót szeretné a zenekar egy-egy energikus, speed-folk freak-punk és tradicionális roma népzenei motívumokkal-teli koncert során bemutatni, amely zeneileg és vizuálisan egyaránt izgalmas jelenséget alkot a színpadon.

hirdetes

Színes Underground - KÉK Városi Séták

A Fővám téri Vásárcsarnokban a Városi Séták szervezői ismét hetente tartanak tematikus építészeti sétákat és különleges épületbejárásokat – A következő például most július 17-én, szombaton lesz, és a Vásárcsarnok főbejáratától indul. A séta alatt a föld alatt és Újbudán a felszínen is alaposan szemügyre lehet venni a sokszoros díjazott 4-es metró egyes állomásait. Eközben pedig arról is mesélnek, hogy hogyan lehet 30 méter mélyen ekkora tereket létrehozni, hogyan kell jól bánni a színekkel és mi lehet a titka annak, hogy a magán, illetve állami beruházók sikeresen együtt tudjanak működni.

hirdetes

MOZART 230 Filmzene koncert - Óbudai Danubia Zenekar

Július 18-án, vasárnap (eső esetén 19-én) a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon egy rendhagyó eseményen lehet részt venni, Wolfgang Amadeus Mozart halálának 230. évfordulója alkalmából. A rendhagyó koncert show ugyanis a zene mellett a mozgókép varázsát is felhasználja a legendás zeneszerző megidézésére, miközben Mozart legismertebb műveit az Óbudai Danubia Zenekar adja elő Hámori Máté karmester vezényletével.

A cikk itt még nem ért véget, a következő oldalon további programokkal folytatom!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Villányi borvidék

Villányi borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike.  A Villányi borvidék úttörő... Tovább

Madách Színház

Madách Színház: A 20. században több olyan színházi vállalkozás is létrejött Budapesten,... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország Programajánló Szórakozás