hirdetes

Budapesti programajánló az október 16-18. hétvégére

Puskás Rékka

Ugyan az időjárás eléggé borongósra fordult, kimondottan hideg szelek fújnak, és az eső is folyamatosan csöpög kisebb-nagyobb megszakításokkal, ez nem jelenti azt, hogy ne várnának szuper programok ezen a hétvégén is a magyar fővárosban! Lássuk hát, mikre lesz lehetősége annak, aki nem akarja a négy fal között tölteni a péntek-szombat-vasárnapot!

Programok a hétvégére

Mitiszol? – Szüret

Október 17-én, szombaton a Haris Parkban kissé rendhagyóbb lesz az őszi rendezvény, mint az eddigi években. De a bensőségesebb hangulat ellenére lehetőség lesz nem csak finom borok kóstolására, de különböző párbeszédek megfigyelésére olyan témákról, mint a borászat, megoldások és érzések a téma kapcsán. 14 borászat és 5 gasztróállomás várja az idelátogatókat. 

Olaszrizling Október 2020

A Corinthia Hotel Budapest ad helyszínt az október 17-én, szombaton megrendezésre kerülő eseménynek, melynek főszereplője az ország egyik legnépszerűbb szőlőfajtája, az olaszrizling. Természetesen más fajták kóstolására is lesz lehetőség, ugyanis a sétakóstolón több, mint 80 borászat nagyjából 150 féle borkülönlegeséggel várja a borok szerelmeseit.

Bérczes László: Mucsi Zoltán – Könyvbemutató és dedikálás

hirdetes

Október 16-án, pénteken a Puskin Moziban Bérczes László Mucsi Zoltán című beszélgetőkönyvét mutatja be a közönségnek. Vendégként jelen lesz a szerző mellett Mucsi Zoltán és Háy János is, és természetesen dedikáltatásra is lesz lehetőség. Ez a könyv egy érzékeny és bizalmas beszélgetés lesz az életről, színészetről, kis színháztörténettel egybekötve. Aki felnyitja ezt a könyvet, ajtót nyit a saját sorsára is.

Lebegő idő

hirdetes

A Hybridart Space különleges termében látható október 13-18. között Dagmar Keller és Martin Wittwer német alkotópáros, valamint Forgó Árpád első közös kiállítása, a Lebegő idő. A kiállított művek bizarr kontextust teremtenek egymásnak a fotográfián és a festészeten keresztül. A művészek a sanghaji The Swatch Art Peace Hotel rezidencia programján ismerkedtek meg 2018-ban.

Kerámia madáretető workshop

Október 16-án, pénteken a De ceramics szervezésében és két és fél órás program keretein belül lehetőség nyílik kerámiából madáretetőket készíteni, hogy szárnyas barátaink könnyebben átvészeljék a hideg téli hónapokat. Az anyagot többféle technikával lehet megformázni, mint a vájás, felrakás vagy a laptechnika.

A Távcső utcától a Meteor-szurdokig

Október 18-án, vasárnap a Széchenyi-hegyen (Svábhegy) a Svábhegyi Csillagvizsgálóba lehet ellátogatni az MCSE szervezésében, majd ezt követően jön egy kiadós séta az őszi Budakeszi-erdőben, ahol fel lehet deríteni a Makkosmáriát, vagy épp a Meteor szurdokot, de lehet faleveleket, makkot, gesztenyéket gyűjteni, vagy csak élvezni őszi erdő jellegzetes illatát. 

A következő oldalon további programok várnak!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Dunai cipők

Dunai cipők: Budapest egyik legnagyobb nevezetessége, háborús emlékmű. A Cipők a Duna-parton... Tovább

Füzéri vár

Füzéri vár: A füzéri vár középkori vár, amely Füzér település közvetlen közelében... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Gasztronómia Kirándulás Magyar