hirdetes

Milyen szuper programok várnak július 30. és augusztus 1. között Budapesten?

Rékka

Hamarosan véget ér a július is, de persze a nagyszerű programáradatnak nem szakad vége! Ahogyan azt már megszokhattátok, ezen a hétvégén is szuper lehetőségekkel vár a magyar főváros! Lássunk is néhányat ezek közül!

Újabb kihagyhatatlan programok Budapesten

A Párisi udvar – álom luxuskivitelben

Az Imagine Budapest exkluzív épületbejárásán a Párisi Udvar Hotel Budapest jóvoltából a megújult Párisi udvarban sétálhatunk, Budapest egyik legszebb ékkövében augusztus 1-én. Ez a varázslatos világ, ahol összeér a múlt és a jövő, a luxus és a világszínvonal már száz éve tartja lázban azokat, akik szeretik a bámulatosan szépet, az elmúlt években pedig nem hagyta álmodozni a megrendelőt, az építészeket, a restaurátorokat, kőszobrászokat, gépészeket, informatikusokat, szállodásokat és a fine dining ismert szakembereit.

Budapest, ahogy Kádár elvtárs látta

Július 30-án, pénteken a Kortárs Építészeti Központ sétáján egy letűnt korszak köztéri műalkotásait ismerhetjük meg Budapest kerületeiben. A 60-as és 80-as évek között számos köztérre, illetve középületbe szánt szobor, dombormű és egyéb művészeti alkotás született, melyek mögött érdekes és izgalmas történek bújnak meg. Gondosan megmunkált pillérburkolatok, absztrakt mozaikok és csodálatos domborművek – a belvárosban, a megszokott, de névtelen, valamint az eldugott alkotások által kaphatunk képet arról, milyen is volt a Kádár-korszak ellentmondásokkal teli művészete és világa.

hirdetes

The Lazy Clothes Swap

hirdetes

Július 31-én, szombaton a Margit körúti Manyiban tart használtruha-vásárt a Lazy Women csapata. Vásárlóként igazi kincseket találhatsz, de van kedved, és persze egy rakás felesleges ruhaneműd, akár a pult túl oldalára is beállhatsz!

Óbudai KultÉj 2021

Szintén szombaton, július 31-én délután 3-tól éjfélig kulturális maratonon lehet részt venni kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, előadásokkal, bemutatókkal, városi sétákkal és workshopokkal. Az óbudai helyszínek között találni múzeumokat, galériákat, kávézókat és könyvtárat is.

A cikk itt még nem ért véget, lapozz a következő oldalra és még izgalmasabb programokkal találkozhatsz!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar Nemzeti Galéria

Magyar Nemzeti Galéria: A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészetet... Tovább

Egri csillagok

Az Egri csillagok Gárdonyi Géza 1899-től folytatásokban megjelenő, majd 1901-ben könyvben... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország Programajánló Szórakozás