hirdetes

Tavaszi fesztivál Budapesten – Ingyenes rendezvényen ünnepelhetjük a tavaszt fővárosunkban

ZH

A szürke hétköznapokkal járó hosszú tél után végre lehetőségünk van a jó időben sütkérezni. Egyre több tavaszi programon vehetünk részt most, hogy a pandémia miatt bevezetett korlátozásokat is feloldották, a Budapesti Tavaszi Vásár újranyílik három év után. Ingyenes koncertekkel, gasztronómiai különlegességekkel, kézműves vásárral, valamint családi- és gyerekprogramokkal várnak mindenkit a belváros szívében március 26. és április 18. között.

Tavaszi fesztivál Budapesten

Budapesti Tavaszi Fesztivál


A kulturális megújulás hírnökeként már négy évtizede rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a város sokszínűségének ünnepét. A korlátozások az utóbbi években nem engedték meg, hogy a fesztivál megvalósulhasson, azonban idén újra megnyitja kapuit a belváros a tavaszt köszöntő fesztiválnak. Bizonyára mindenki vágyik már a sok távolságtartás után egy közös találkozásra, ahol finom ételeket kóstolhatunk egy remek koncert közben, amíg a gyerekek a kézműves programokon vesznek részt. Lássuk mivel készülnek idén a szervezők!

Koncertek a Városháza parkban


Az újranyitással együtt új helyszínt is kapott a fesztivál, az igazán hangulatos, tavaszi színekbe öltözött Városháza park lesz az idei lokáció. A Budapesti Tavaszi Vásár új helyszínét formabontó és jjátékos utcabútorokkal telítik meg, hogy kényelmesen kiülve kóstolhassuk végig a gasztronómiai kínálatot, ami bővelkedni fog a húsvéti ihletésű ételkínálatban. A nyitóhétvégén március 26.-án és 27.-én 8 ingyenes koncerttel várnak, ahol hazai és együtteseket és külföldi előadókat  hallgathatunk meg. Többek között fellép a Punnany Massif, a Blahalouisiana, a Budapest Bár és az Ivan & tha Parazol.

hirdetes

A szervezők segítik a Migration Aid adománygyűjtő munkáját; az eseménnyel egy időben is várják a háború áldozatainak felajánlott támogatásokat!

 

Kézműves vásár és gasztronómiai kóstoló


Az ingyenes koncertek mellett igazi vásári forgatagban lehet részünk, hiszen kizárólag hazai alapanyagokból készült vásári ételeket és italokat kóstolhatunk és többféle gasztronómiai különlegeséggel, valamint egyedi kézműves termékekkel megrakott standokkal várnak minket a nyitástól egészen április 18-ig. A népszerű Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásáron jól bevált kedvezményes családi egytálétel menü újra szerepel a kínálatban, amit 1500 Ft-ért értékesítenek.

hirdetes

Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai 2022


A vásári hangulat elengedhetetlen társa, hogy vásári programokon is részt vegyünk, amikkel szintén előrukkoltak a szervezők. A nyitónaptól egészen a teljes vásár ideje alatt megtekinthetjük a Míves Tojás Múzeum legszebb darabjait, amiket különböző népművészeti technikákkal és motívumokkal díszítettek.
A gyerekek is megtalálhatják a nekik tetsző programokat. Felülhetnek az ingyenes nosztalgiakörhintára, hétvégente pedig egy igazi húsvéti faluvá válik az egész Városháza tér, ahol gyermekjátékokkal, családi programokkal és kézműves foglalkozásokkal kapcsolódhatunk ki.

Fontos tudnivaló, hogy biztonságos és környezetbarát megoldásként a vásárban csak készpénzmentesen lehet fizetni és repoharakat kapunk italunkhoz. 
Tartsd szemmel az eseményeket és kövesd a Budapesti Tavaszi Fesztivál Facebook oldalát.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A tárogató

Tárogató: hungarikumnak számít. Sokan nem is tudják, de esetében egy fúvós hangszerről... Tovább

Tas

Tas: Honfoglaló vezéreink egyike. Összesen heten voltak, Tas az egyik közülük. Valójában... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia Hírek Magyar Programajánló Szórakozás